A dzsungel könyve
A Szegedi Nemzeti Színházban a múlt év novemberétől látható a Dés László-, Geszti Péter-, Békés Pál- féle zenés játék, A dzsungel könyve.
A magával ragadó előadás idősebb, ismertebb színészeket (Jakab Tamás – Balu, Borovics Tamás – Akela, Rácz Tibor – Csil, Fekete Gizi – Bagira) és kezdőnek számító fiatal tehetségeket (Bánvölgyi Tamás – Maugli) is felvonultat. Én először 8 évesen láttam a darabot, nem igazán emlékeztem már rá. A nézőtéren most is helyet kapott a fiatal generáció, ám a felnőttek legalább annyira élvezték a játékot. A taps alapján a legnagyobb sikert a Kát alakító Járai Máté aratta. Az elismerés persze kitűnő sminkjének és jelmezének (utóbbi Földi Andrea munkája) is szólt.
Aki netán lemaradt volna az eddigi produkciókról – vagy nem tud vele betelni -, nem késő, hiszen március 31-ig még ötször lépnek a deszkákra a prózai tagozatosak és a tánckar tagjai majom, farkas, keselyű és más állatok bőrébe bújva.
További információkat kaphattok még a színházban, valamint annak honlapján (www.nemzetiszinhaz.szeged.hu ).
Jó szórakozást!




0 hozzászólás
Te leszel az első, aki hozzászól a bejegyzéshez.