Erdély titkai

Azt hiszem, a magyar nép évszázadokra visszamenően sok-sok dologra lehet büszke. De amire leginkább azok lehetünk, az már nem a miénk, hanem több tízezer „hontalanul” maradt magyar emberé. Ez a bizonyos dolog pedig az erdélyi táj.

Tavasszal zöld lankák, illatos virágok és vígan kertészkedő, végtelenül kedves bajszos, idős emberek, télen fehéren égbetörő, tekintélyt parancsoló hegyek, jéghideg vizű patakok és gumicsizmás nénikék, ősszel pedig a csodálatos vörös, sárga és barna színek vonzzák a turista tekinteteket.

Mi, akik itt élünk icipici Magyarországunkban, ahol a legmagasabb pont is mindössze 1014 méterre magasodik, könnyedén kijuthatunk erre a gyönyörű helyre. Mindössze elegendő benzin és türelem kell hozzá. Ez a két dolog ugyanis azért szükséges, mert elég messze pottyant ez a fenséges táj pici hazánktól.
A nagylaki határátkelőt átlépve alig 500 kilométernyi autókázás után „rögtön” a Hargitán találjuk magunkat, minek a legmagasabb pontja a Madarasi- Hargita (1800m). A legközelebbi nagyváros Csíkszereda. Románul Miercurea-Ciuc. A Ciuc szó sok román névben megtalálható, hiszen jelentése: csík. Tehát az első állomásunk Csíkország.

Csíkszeredán és környékén él a legtöbb magyar ajkú ember. A Madarasi- Hargitára igen rossz út vezet, sajnos őszi kirándulásom során nem tehettem szert erre az élményre, hiszen a sár és az öklömnyi méretű kövek nem engedték fel az autót a célhoz. Így alig 7 km, azaz 2 óra hossza után fel kellett adnunk ezt a vágyunkat. Nem csüggedtünk, hiszen a környékben sok-sok híres falu és csúcs van még.
Csíkszeredától nyugatra eső nagyobb város neve Székelyudvarhely (Odorheiu Secuiesc). Innen vehetjük az irányt a Sóvidék felé, melynek igen híres sajátos néptánca és viselete. A két nagyváros között találjuk Máréfalvát (Satu Mare) ez a helység egyetlen dologról híres, székely kapui tömegéről. Ha jól számoltuk, csak a „főúton” 170 db díszesebbnél díszesebb kapucsodát láthatunk. Az ott élők rengeteget versengtek: A szomszéd kapuja ne legyen díszesebb alapon. Útközben egyre lankásabbak a hegyek, már-már átcsapnak dombokba. Itt használják ki az emberek a termőtalajt. Hiszen itt csak könnyebb szőlőt és gyümölcsfákat gondozni, mint egy 50 fokos emelkedőn. Utunkat kis falvak keresztezik, és olyan érzésünk van, mintha visszacsöppentünk volna az 1700-as évekbe. Kutak és farakások várakoznak az udvarokon. Az utakat pedig jónéhány 1 lóerős szekér is igénybe veszi. A Dacia után ez a 2. legnépszerűbb jármű ezen a tájon.
A következő igen híres falu Farkaslaka (Lupeni). Nemcsak hosszú-hosszú népi kirakodóvásárjáról, de híres szülöttjéről, Tamási Áronról is nevezetes.

Tábla felirat: „Itt, Farkaslakán született és itt nyugszik Tamási Áron, a székely falu mesteri megörökítője, kiváló XX. századi magyar prózaíró. Kopjafával megjelölt sírja végakarata szerint, a két cserefa (tölgy) között.”

Aki olvasta valahol az Ábel a rengetegben című művét, máris pontos képet kaphat erről a vidékről. A faluban található szülőháza is. A hideg és a szél ellenére sok árus kínálgatja portékáját. Irha mellény, faragott székely kapuk (persze maroknyi méretben), kulacsok és sok más székely jellegzetesség. Tovább haladva a korondi (Corund) kirakodóvásár csodáiból válogathatunk. A korondi majolika világhírű. Fekete matt árnyalata igen csinosan mutat egy-egy világos, napszínű falon. Mondanom sem kell, itt költöttük körutunk alatt a legtöbb pénzt.

Az árusok nemcsak a lei-nek (román pénznem) de a forintnak is örülnek. Jó piacozás révén az alkudás természetesen kötelező.

Ami engem, törzsgyökeres makói révén igazán megfogott az egy icipici forrás volt, ami hozzánk érve elég nagy folyóvá dagad, de már „csecsemő”, azaz ér korában is Marosnak nevezik. Ide Marosfőről jutunk.

Innen mindössze 12 km-re a parajdi (Parai) sóbánya kapuinál találjuk magunkat. Bizonyos összegért kisbusszal viszik le a turistákat a bánya aljára, ami állítólag asztmás és tüdőbetegeknek igazi felüdülést jelent. A gyerekeknek játszótér, az időseknek kápolna is van kialakítva.

Azt hiszem, ennyi elég is egyelőre. Legközelebb mindenkit tovább kalauzolok a híres szovátai Medvetóhoz, a Békás–szoroshoz és a méltán híres Gyilkos-tóhoz is, és bemutatom a jólismert, jólelkű és kedves székely embereket is. Szerencsére csak jó tapasztalatom volt velük.