Nagy film Nagy Imréről

Megrendülés, részvét, hosszan tartó csend… azt hiszem ez mind egyszóval a katarzis. Az elmúlt fél év alatt nem láttam ilyennek az osztályomat. Persze ez nem a gimi vasfegyelmének, hanem Mészáros Márta lélegzetelállító lengyel, magyar, szlovák koprodukciójának köszönhető.

Ez volt az első olyan matekóra, amin mindannyian csendben voltunk, csak néztünk a semmibe és csak egyvalamin járt az agyunk: a filmen.
A filmen, ami minden kritikust írásra fakasztott, és – ahogy várható volt – mindegyikőjük tollából csupa pozitív vélemény került a papírra.

A temetetlen halott, Nagy Imre /Jan Nowicki/ egykori miniszterelnökünk életét dolgozza fel, melyben vegyülnek a dokumentumfilm és a játékfilm elemei, ettől lesz hátborzongatóan megrendítő.
A történet 1956. októberétől, 1958. júniusáig tart tükröt, az akkor történt események elé. De nemcsak ezt az időszakot láthatjuk, hanem belekukkanthatunk a gyermek Nagy Imre életébe is, akit a somogyi vidék nevelt fel, de hamar elszakadt a kedves hazától, mert Oroszországba vezényelték.

A kétórás film elején és végén Nagy Erzsébet, a hamisan vádolt mártír kormányfő lánya beszél, ő adja tudtára a kormánynak, hogy mit is akart valójában az édesapja.
A film legtöbb jelenete a börtönben játszódik. Végig követhetjük, ahogyan egy 60 éves férfi élete kettétörik a cella magányában, miközben küzd betegségével és a kormány akaratával.

Ezen rész egy-egy képsoránál valószínűleg mindenkinek könnybe lábadt a szeme. De ami ezek után következett, még a legkőszívűbb emberben is megrepeszti a külső kemény kérget. A kivégzés pillanata.
Egy idős úr és egy hátrahagyott család az ítélettel szemben. Visszaút nem volt, szembe kellett néznie a halállal. Abban a pillanatban, amikor csak egy kattanás hallatszott, a lépcső kattanása és egy szemüveg földön való tompa koppanása, mindenkinek egyszerre dobbant meg a szíve. De az övé leállt. A hátborzongató zene egyértelműen tudatta velünk, hogy mi történt.
Ez a történet az emberi balgaság jó példája. Halála után pár évtizeddel elismerték ártatlanságát. Talán ez volt az egészben a legszörnyűbb. Hatalmas ötlet volt olyan történelmi alakról filmet készíteni, akit még sokan ismertek a ma élők közül. Nekünk, és az utánunk élőknek ő már csak történelem lesz, de ebből a filmből ők is a hiteles dolgokat tudják majd meg.

Azt hiszem, hogy ha eddig valaki történelem órán nem értette volna a lényeget, Mészáros Mártától igazán élethűen kaphatta vissza azt. Tökéletes volt a kameramunka /Jancsó Nyika/, a zene és persze a forgatókönyv /Pataki Éva/ is.
Mindenkiben mély nyomot hagyott ez a fantasztikus alkotás, és remélem senki sem bánta meg, hogy megnézte. Idén elmékezünk halálának 50. évforduójára.