Jubileumi István, a király hamarosan

Összesen 36 ezren láthatják majd Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperájának jubileumi produkcióját a keddi főpróbán és a szerdai-csütörtöki bemutató előadásokon – közölte Rosta Mária producer a mű ősbemutatójának 25. évfordulójára létrehozott előadás jelmezes próbáján, a Papp László Budapest Sportarénában.

Szikora János, az előadás rendezője emlékeztetett arra, hogy a főszereplők kiválasztása óta napi 16 órát próbáltak. A producer felidézte, hogy a szereplőválogatás egy évvel ezelőtt indult el, 1650 versenyzőből alakult ki a 22 fős társulat, és közülük került ki a nyolc főszereplő. A díszbemutatón Istvánt Feke Pál, Koppányt Vadkerti Imre, Saroltot Éder Enikő, Gizellát Simon Boglárka, Rékát Herczeg Flóra, Laborcot Varga Lajos, Tordát Tóth Attila, a Táltosasszonyt Fejes Szandra énekli és játssza.


Rosta Mária hangsúlyozta: azzal, hogy a főszereplők mellett színpadra lép a két szerző, Szörényi Levente és Bródy János is, az 1983-as előadással egyenrangúnak ismerik el, hitelesítik a mostani produkciót. A jubileumi előadás koreográfusa Zsuráfszki Zoltán, a díszleteket Csikós Attila tervezte, a zenei rendező Szörényi Szabolcs. Az előadást élő zene kíséri. Szikora János hangsúlyozta, hogy az egy hónapja tartó próbák során pozitív meglepetések érték a szereplőkkel kapcsolatban. Mint fogalmazott, mindannyian bizonyították: képesek a profi teljesítményre. A rendező hozzátette: arra törekedett, hogy a mű drámai, színházszerű, filmszerűen pergő, látványos legyen a színpadon.

Rosta Mária beszámolt arról, hogy a vidéki – köztük debreceni, szegedi és kaposvári – előadások mellett a jubileumi István, a királyt idén bemutatják a szlovákiai Komáromban is. Jövőre meghívást kapott a produkció Csíksomlyóra is, ám ehelyett Csíkszeredára viszik az előadást, mert úgy vélik, a 2003-as csíksomlyói bemutató hatalmas sikerét nem lehetne megismételni.

A szegedi közönség a Szabadtéri játékok keretein belül, augusztus 16-án, 17-én, 19-én, 20-án, valamint 21-én tekintheti meg a darabot, 16-án este nyolc, a többi napon este kilenc órai kezdettel, a Dóm téren.

CÍMKÉK: , , , , ,

0 hozzászólás



Te leszel az első, aki hozzászól a bejegyzéshez.

Szólj hozzá!