SZIN 2008 – Az utolsó napon

Az időjárás nem volt valami kegyes az utolsó naphoz. Hideg szél, őszi hangulat. Ennek ellenére estére megtelt a SZIN.

A programfüzet szerint Belmondo közönség találkozó volt 17 órakkor, de mi inkább az örökös Duma színházat választottuk – nem bántuk meg. Most Kovács András Péter és Kiss Ádám stand-up comedy előadását élvezhettük. Ez után egy kis szünetet tartottunk, megnéztük, hogy a partfürdőn kívül milyen a hangulat.

Megtelt! (kép: http://szin.org)

Megtelt! (kép: http://szin.org)

Valószínű, hogy a szombat fesztivál hangulat volt az oka, hogy többen választották ezen a napon az Ifjúsági Napokat esti programnak, mint a várost. Itt azért megjegyzem, egy korhatár-húzás nem ártott volna a rendezők részéről. Esti belépéskor az összehányt híd még csak a kezdet volt, hiszen az ellenőrzés után összegabajodott 12-14 éves emo-fiúk csókja nem éppen egy szívderítő fogadtatás. No, ezzel most ne foglalkozzunk, mert a fesztiválozás kedvéért jöttünk ide.

A Pepsi színpad a hip-hop zene kedvelőinek kedvezett, hiszen Animal Cannibals koncert után egyből Sub Bass Monster jött. Itt a Gyulafirátót és a Sebességmámor mellett minden ismerős slágert újra hallhattunk.

Ez után irány az MTV színpad , ahol már sokan várták a Mattafix zenekart. Ők gyorsan elkészültek és semmi késés nem volt. Angol lelkesítő szöveggel kezdtek és a közönség örömére még egy “Sziasztok”-ot is elejtettek. Szimpatikus együttes volt, akik készültek környezet-tudatos feliratú pólókkal is!

Mattafix után a Red Lounge sátor tűnt jó szórakozásnak, ahol a már ismerős Phat’s & Small, majd utána PET/Nacsa csinálták a jó hangulatot. Ezzel ért véget az idei SZIN. A szervezőknek üzenjük, hogy jó volt az idei hangulat, de sokan keveselték a nyilvános wc-k számát (ráadásul több zárva is volt!). Jövőre is lesz Szegedi Ifjúsági Napok, várjuk!

CÍMKÉK: , , ,

0 hozzászólás



Te leszel az első, aki hozzászól a bejegyzéshez.

Szólj hozzá!