SZTE-SZNSZ
Nem, Kedves Olvasó, ez nem egy újabb kar Szeged híres egyetemén. Az SZTE- SZNSZ nevű intézmény valójában csak egy napig üzemelt, és tulajdonképpen nem is intézmény volt, hanem a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Nemzeti Színház közös rendezvénye. Utóbbi fennállásának 125. évfordulója alkalmából egész napos programmal kedveskedtek az egyetemistáknak a színház dolgozói.
Október 15-én felbolydult az egész színház. Egyetemisták szállták meg az épületet. A Nyílt Napot Gyüdi Sándor színházigazgató nyitotta meg 11 órakor. A rövid megnyitó után a vendégek szabadon választhattak a programok közül. Papp Janó, a színház jelmeztervezője és Fekete Gizi művésznő társaságában bárki belebújhatott Carmen, vagy éppen Don Giovanni jelmezébe, és fel lehetett próbálni a szebbnél szebb kalapokat is. Melkvi Bea színésznő beszédtechnika órát tartott, míg dr. Szenes Márta pszichológus a színház néhány fiatal művészével (Erdélyi Tímea, Horváth Illés és még sokan mások) a helyzetgyakorlatok és a drámajátékok világába kalauzolta el az érdeklődő diákokat. Tánctudását is bárki kipróbálhatta a Kisszínházban a Szegedi Kortárs Balett táncosaival. A legnépszerűbbnek azonban a színháztúra bizonyult, melynek keretén belül a „turisták” bepillantást nyerhettek a színfalak mögé, kávézhattak az alagsori művészkávézóban és végigmehettek az öltözők folyosóin. Megtudhatták azt is, hogy miért kapta valójában a vas jelzőt a vastaps, és hogy hogyan történik egy tűzelhárítás a színházban.
A délután folyamán színházi rendezők és egyetemi előadók együtt nyitották meg a 2008/2009-es színházi évadot, majd együtt ajánlották a következő évad remeknél remekebb darabjait, köztük a Kávéházat, a Mandragórát és a Tosca-t is.
Este az Universitas bérlettel rendelkezők, és azon szerencsések, akiknek még jutott néhány jegy, együtt nézhették meg a Rusznyák Gábor által rendezett Kávéház című darabot. Az este további részében a Szegedi Egyetemi Színház társulata adta elő a Czene Zoltán által rendezett, Kell egy csapat című színművet, melyre a nézőknek nem kellett jegyet váltaniuk.
„ Hajrá Csaba Gyöngye!” „Hajrá SZTE-SZNSZ!”




0 hozzászólás
Te leszel az első, aki hozzászól a bejegyzéshez.