Hiúz szöktetés a Vadasparkban

Különös hír jelent meg szinte valamennyi sajtóorgánumban: a Szegedi Vadasparkban szombat délelőtt megszökött egy hiúz, ráadásul – a rendőrségi helyszínelők megállapítása szerint – úgy, hogy valaki szándékosan megbontotta a kifutó kerítését.

Az állatkert éppen a legjobb utáni pillanatban helyszínre érkező munkatársa már csak azt látta, hogy az ügyességéről híres ragadozó hirtelen átfúrja magát a résen, majd távozik az erdő irányába. Miután biztosították, hogy a másik hiúz ne kövesse testvérét, egyből a szökevény keresésére indultak a dolgozók.

A dortmundi állatkertben tavaly született kárpáti hiúz testvérpár idén érkezett az állatkertbe fajmegmentési program keretében. Az ottani kifutójuk közel 3 hektáros erdő volt, így nem szoktak hozzá az ember közelségéhez. A jelen esetben ez egyben szerencse is, hiszen a Vadaspark több mint 40 hektáros erdőben található, amit így feltehetően nem fog elhagyni a hiúz. A félénksége révén emberre veszélyt nem jelent, messze elkerül minket. Ha valaki mégis meglátja, ne próbálja elfogni, hiszen – mint minden állat – megszorítva keményen védekezik, ehelyett hívja a Vadasparkot vagy a rendőrséget, akik szakszerűen be tudják fogni az állatot! Telefonszám: 06-30-470-92-74

Hiúz

Hiúz

Az elfogás azonban nem egyszerű feladat, a hiúz híres rejtőzködő képességéről, ráadásul hajtani sem szabad, mert akkor megrémülve messzire futna.
A gondozók főként abban bíznak, hogy mint a házimacska, az állat visszatér a kifutójához, és visszamegy a testvére mellé. Emellett élvefogó csapdákat állítottak fel a Vadaspark területén, melyek az állatot annak testi épségének veszélyeztetése nélkül ejti foglyul.

A legjobb hír azonban az, hogy tegnap hajnalban az állat újra szem elé került az állatkert területén, a kifutójától nem messze, így minden esély megvan arra, hogy néhány napon belül sikerül elfogniuk a szökevényt. Az élvefogó csapdában egyelőre egy róka volt csak a „zsákmány”, amelyet szabadon engedtek a környéken. De ahogy egyre éhesebb lesz, egyre csábítóbb lesz a hiúzunk számára is a csapdába elhelyezett színhús…

Forrás a Szegedi Vadaspark Hírlevele
CÍMKÉK: ,

0 hozzászólás



Te leszel az első, aki hozzászól a bejegyzéshez.

Szólj hozzá!