A Lego játékok jövője? – Térhódítás PC-n és konzolon

A Lego játékokat senkinek se kell igazán bemutatni. A dán cég világsikerű játékának a története a harmincas években kezdődött, mára szinte nincs olyan dolog, amit ne lehetne megépíteni a több ezer különféle alkatrész segítségével. Most mégis úgy tűnik, hogy új korszak köszöntött a Lego-ra.

Az egész történet 2005-ben kezdődött, akkor jelent meg ugyanis kísérleti jelleggel az első számítógépes, konzolos Lego játék, a Lego Star Wars. Persze eddig is voltak különféle építgető, felfedező játékok ebben a stílusban, de mivel a fiatalabb (6-8 év körüli) korosztályt célozták meg, nem voltak valami népszerűek.
A Lego Star Wars viszont merőben újnak és merésznek számított. Lényegében az első három mozit (Baljós árnyak, A klónok támadása, A sith bosszúja) játszhatjuk végig, Lego stílusban, vagyis minden Lego elemekből van felépítve: a karakterek, a díszlet, a fegyverek, a környezet. Mindez rengeteg kreativitással, humorral és sok jó rejtett különlegességgel megfűszerezve. A játék hatalmas sikert aratott, egy évre rá már jött az eredeti három Star Wars rész játékadaptációja, majd idén nyáron a Lego Indiana Jones és ugyancsak idén ősszel a Lego Batman. Elmondhatjuk, hogy az új trend Lego lavinája elindult a lejtőn, ki tudja, mi lesz a következő célpont.

A játék

A játék

Bár témájukban különböznek, az eddigi játékok alapjukban hasonlóak. Adott egy pálya, díszlete az adott történet szerint Lego részekből összerakva. A feladatunk, hogy eljussunk a végére. Minden egyes szakaszon találhatunk egy vagy több logika feladványt, aminek a megoldása szükséges a továbbjutáshoz. Például: az ajtó zárva, a kinyitáshoz működésbe kell hozni egy panelt, amit két generátor bekapcsolásával lehet beindítani. Az ilyesfajta puzzle-k mellett még megszámlálhatatlan kis tereptárgy (cserép, hordó, pad, szék) is tarkítja a terepet. Ezeket kedvünk szerint alkotóelemeikre verhetjük. Szó szerint, ugyanis ilyenkor sok kis Lego korong hullik ki belőlük, amiket összegyűjthetünk, és a pálya végeztével fejlesztésekre és új holmikra költhetünk.

Minden alkalommal két karakterünk van. Az egyiket mi irányítjuk, a másikat a gép, de mivel különböző egyéni képességeik vannak, olykor cserélnünk kell. A pályák direkt úgy vannak létrehozva, hogy elsőre ne tudjunk minden helyre eljutni, és mindent felvenni, mert akkor épp nincs velünk a megfelelő ember. De bármikor visszatérhetünk „szabad játék” módban egy jól összeállított különítménnyel és felkutathatjuk az összes rejtett titkot.

Részlet a Lego Batman-ből

A nagy népszerűség ellenére a játékok igencsak megosztják a közvéleményt, mert igen végletes. Szinte minden egyes pontja egyéni elbírálás tárgyát képezi. A látvány minden résszel egyre szebb és részletgazdagabb lesz, a játékelemek igényesen vannak felépítve a Lego kockákból, a megjelenítendő tárgyak jól felismerhetőek, de akinek ez nem tetszik, annak inkább groteszknek hat egy téglatest alakú Lego test, amire hasizmot utánzó kép van felfestve. A logikai feladványok külsőre változatosak és tematikusak, de szinte mindig ugyanazt a megoldási sémát követik. A hanghatások terén domborítanak a legkevésbé a játékok. Beszédre ne is számítsunk, a karakterek csak hümmögnek, sóhajtoznak vagy kiáltoznak. A készítő cég biztosan sokat tudott így spórolni a szinkronizáláson. A zenében semmi kivetnivaló nincs, az adott filmben jól megszokott dallamok csendülnek fel, de itt sincs valami bő választék.

Ami a legnagyobbat dob a hangulaton, az a humor. Az átvezetők során, lévén beszéd nincs, képi poénok vannak. Fenékre eső gonosztevőtől, jakuzzi-zó birodalmi katonán át a C3-PO fejet a zsákjából előhúzó Indiana Jones-ig minden van. Ezen van, aki jól szórakozik, de másokat inkább fáraszt.

Mindent összevetve, a Lego játékok ilyen mód képernyőre vitelével a készítők új stílust teremtettek. Akárcsak a dobozos verziókat, így lehet a legjobban jellemezni a PC-s változatot is: a külső változhat, de a belső változatlan. Egy próbát azonban mindenképp megér.

CÍMKÉK: , , ,

0 hozzászólás



Te leszel az első, aki hozzászól a bejegyzéshez.

Szólj hozzá!