Kaput nyitott Szegeden a Dóm Téri Advent

Megnyitotta kapuit a Dóm Téri Advent. Bábjátékok, zenés koncertek, melegedő, labirintus a kicsiknek és a nélkülözhetetlen vásározók várják  az érdeklődőket. A Dóm téren a megnyitó látványos tüzes sót láthattunk, majd a végén egy bábjátékkal elevenítették fel Vitéz László hőstetteit.

A Bálaszínházban az állóhelyek is megteltek, több mint kétszázan figyelték a fordulatos poénokat. Utánuk a debreceni Perro Negro zenekar varázsolt napfényes hangulatot az első adventi estébe: repertoárjukban portugál, görög és más mediterrán vidékek dallamai szerepelnek. Este hétkor pedig egy friss szegedi banda, a Kravaiar szórakoztatta a kitartó közönséget.

Dóm tér (Fotó: Acsai Zsolt)

Nem pénzt költeni jövünk ide – mondja Tünde. aki két gyermekével érkezett. – Tavaly is hetente többször kijöttünk. Ez nekünk találkahely, a gyerek is találkoznak olyan társakkal, akikkel tavaly együtt bújócskáztak a labirintus falai közt, s én is mindig rábukkanok egy régen látott kedves ismerősre. Kár, hogy csak négy hétig él ez a hely, ahol nem érezzük azt, mint amit minden más “felekarácsonyozott” helyszín üzen, hogy itt van, vegyél, költs minél többet, aztán menj a dolgodra… Ez a hely, azt súgja, érezd jól magad, lazíts egy-két órát, nézelődj és gondolj a barátságra, a szeretete. És ez itt nem frázis, az itteni közeg valami ilyesmiből épül fel. Holnap is jövünk, nagyon jókat hallottunk a Fösvény gólyalábas adaptációjáról, mindenképpen meg fogjuk nézni

A Dóm tér és a Széchenyi tér programja megtalálható az oldalunkon!

CÍMKÉK: , , , ,


Hozzászólások lezárva.