Made in Japan – Akira

Megkerülhetetlen alkotások, stílust meghatározó mérföldkövek, csiszolatlan avagy csiszolt, az adott területet fényesen beragyogó gyémántok minden művészeti és kulturális ágban, médiumban és műfajban találhatóak – legyen szó festészetről, építészetről, zenéről vagy éppen mozgóképről.

Mindig fellelhetőek azok a toronymagasan kiemelkedő produktumok – legyenek azok materiálisak avagy szellemiek – , amik a krémek krémjét alkotják, amikre a legtöbbet hivatkoznak, amik még hosszú évtizedek (művészeti ágtól függően akár évszázadok) múltán is termékenyen hatnak, újabb és újabb alkotókat inspirálnak. Urambocsá’: nemcsak saját területükön. Az anime médiumán belül egy ilyen koronaékszer az Akira.

2019-et írunk, a helyszín Neo-Tokyo. Harmincegy év telt el a legutóbbi világégés (jelen sztori szerint a harmadik) óta, amiben a japán főváros tisztázatlan okokból a földdel vált egyenlővé. Sokak szerint egy Akira nevű gyermek okozta a katasztrófát.
Az új város felépült, mégsem lehet a városvezetés elégedett az eredménnyel: az utcákon káosz van, a kormányellenes tüntetések mindennaposak, a fiatalok pedig motoros bandákba verődve vívják a maguk kis háborúját egymással. Hőseink, Kaneda és Tetsuo is egy ilyen banda tagjai, és nem utolsósorban gyerekkori jó barátok. A legnagyobb rivális bandával, a Bohócokkal rendszeresen összetűzésekbe keveredik csapatuk. Az egyik ilyen csetepaté alkalmával azonban valami olyan történik, ami mindannyijuk életét egy csapásra megváltoztatja.

Tetsuo egy motoros üldözés végén belerohan egy fura szerzetbe; a szürke bőrű „kisgyereknek” azonban nemhogy baja nem esik, de különös erejével még az ütközés előtt felrobbantja Tetsuo motorját. Kaneda és a banda többi tagja gyorsan barátjuk segítségére sietnek, azonban azt még ők sem akadályozhatják meg, hogy a helikopterrel érkező fegyveres kormányerők magukkal hurcolják a sápadt kis embert és Tetsuo-t. Kaneda a fura esemény után mindent megtesz, hogy kiszabadítsa barátját, akin időközben olyan kísérleteket végeznek el, amikkel felébresztenek benne valamit, amit nagyon nem kellene.

A szabadítási akció alatt Kaneda kapcsolatba kerül egy Kei nevű lánnyal, aki egy kormányellenes gerillacsoport tagja. Ez a csoport később nagy segítséget nyújt neki célja elérésében. A Tetsuo-ban éledt erő azonban nőni kezd, segítségével kiszabadul még a hadsereg fogságából is, a film végére pedig kiderül, mi is a közös Tetsuo-ban, a szürke bőrű fura kis szerzetben és hogy ki is ez a bizonyos Akira, illetve mi köze lehetett neki, tízévesként, egy húszmilliós megapolisz elpusztításához.

Tetsuo ereje

Kedvcsinálónak azt hiszem ennyi elég a történetből, spoiler-ezés nélkül körülbelül ennyi írható le belőle, bármi más a poénok lelövését jelentené. De nem is története miatt az egyik legjelentősebb anime az Akira (a kétezer oldalas manga-változat történetének csak egy szeletét dolgozza fel benne Otomo mester), hanem megvalósítása és hatása miatt.
E film megjelenéséig a nyugat úgy ismerte az animéket, mint minimalista ábrázolásmódú rajzfilmeket, amiben sok igazság is volt: általában nem törekedtek a minél realistább megjelenítésre, sok esetben például a teljesen statikus képen mindössze a szereplő(k) szája mozgott, gyakran ez a mozgás is csak két fázisból állt, és persze abszolút nem követte a hallható szöveget. Ezen kívül (és persze ezzel szoros összefüggésben) mindig alacsony költségvetést emésztettek csak fel ezek az alkotások.
Az Akira ebben a miliőben sok szempontból úttörőnek számított. Rekordösszegből gazdálkodott a készítő stáb, amelynek több száz rajzolója évekig animálta a filmet. Érdekesség, és akkoriban óriási újdonság volt, hogy a beszédekhez az animációkat csak azután készítették el, hogy felvették hozzájuk a hanganyagot. Így elérték azt, amit manapság is leginkább csak CG technológiával készült filmekben láthatunk: a szereplők szája tökéletesen idomul a szinkronszínészek mondataihoz (1988-ban, teljesen kézi animációval!).

Képek a filmből

A másik dolog, amiben az Akira újított, az a filmszerűség, a filmes megoldások alkalmazása. Akkoriban ugyanis nem volt még bevett szokás a rajzfilmekben az, hogy például egy motor mozgásának ábrázolását dinamikusabbá (és élethűbbé) tegyék a háttér különböző szintjeinek folyamatos eltolásával. Ezen kívül az Akirában, ha nem is nagy számban, de már megjelennek a CG (Computer Generated) segítségével készített elemek – igaz, ezek egyelőre csak apró effektek, de a látványhoz mindenképpen hozzátesznek. A realista ábrázolásmódhoz hozzátartozik, hogy az Akira esetében elfelejthetjük az animékre oly jellemző, nagy, kerek, remegő szemeket, a szivárvány minden színében pompázó, és még a mesterfodrászokat is zavarba ejtő frizurákat. A film ugyanis stílusában tökéletesen követi a mangát, azaz itt mindenkinek hihető, emberi fizimiskája van. A számok szerelmeseinek még egy adalék: az Akirában több, mint 160.000 animációs fázis található.

Egy oldal a mangából

A világ, amit a film bemutat, magán hordozza a cyberpunk alfáját és omegáját: óriási megapolisz, fejlett technológia mindenütt, neon-áradat, társadalmi, politikai és gazdasági válság, az utcákon káosz és anarchia. A két motoros banda harca alatt ugyanakkor a Born To Be Wild is szólhatna akár, tökéletesen érződik, hogy hőseink élvezik a hajszákat, a motorozást és azt, hogy életük nincs agyonszabályozva – ezt egyedül Tetsuo gondolja másképp, ahogy ez később kiderül (nem, nincs igazad kedves Olvasó, ennél sokkal nagyobb spoilert is elsüthettem volna;). De magán hordozza a film a japán társadalom félelmeit is: a nyitó és záró képsorok atomvillanásai foglalják keretbe a történetet, ismerve a történelmet ezt azt hiszem nem is szükséges tovább magyaráznom.

"Born to be wild"

Összegzés előtt érdemes szót ejteni az Akira hozzáférhetőségéről. A különböző külföldön megjelent és onnan rendelhető kiadásokat szerintem felesleges taglalni, hiszen van nekünk egy csodálatos magyar kiadásunk is. Igaz, borsos az ára (6-7 ezer jó magyar forint, attól függően, hogy hol szerezzük be), de még így is töredéke annak, mintha külföldről hozatná be az ember. A magyar kiadás 2006-ban látott napvilágot, az év első felében tartott mozi-bemutató után. A csomagolást kár méltatni, szebb kiadványt nem is kaphatott volna a film – véleményem szerint szebb, mint sok külföldi release. A két DVD-t bőségesen kihasználja az a tengernyi extra (órákról van szó!), ami rákerült, köztük olyan finomságokkal, mint a kétféle magyar felirat (moziverzió, illetve az eredeti szövegkönyv alapján készült változat!), interjú Otomo Katsuhiro-val vagy a werkfilm példának okáért.

Az Akirának sok mindent köszönhet az anime-ipar, és mindenki, aki kicsit is fogékony az animációs filmekre. Köszönhetünk egy izgalmas, látványos történetet – ahogy a magyar kiadásban fogalmaz a kiadó – „a végről és a kezdetről”, a hatalomról és arról, hogy mi történik, ha – nem is feltétlenül gonosz de – rossz kezekbe kerül túl nagy hatalom és elvész a kontroll. Nem utolsó sorban pedig egy történetet rólad, Kedves Olvasó, rólam, rólunk emberekről, akik néha istenként akarunk tetszelegni valami velünk született fétis miatt, de végül mindig ezen igyekezetünk okozza a legnagyobb károkat. Köszönhetjük az Akirának már magát a tényt is, hogy láthattuk őt, hogy láthatunk még ezernyi más animét – voltaképp azt, hogy egyáltalán ismerjük ezt a médiumot. Hiszen az Akira legnagyobb érdeme éppen abban áll, hogy megismertette (és megszerettette) a világgal az animét. Mindezt úgy, hogy közben meg is reformálta azt. Kíváncsi lennék, hogyan vélekedik erről a filmről manapság George Lucas és Steven Spielberg, akik annak idején nem tartották piacképesnek az Akirát az USA-ban (azóta csak az Egyesült Államokban négy kiadást ért meg legalább a film).

Végül pedig köszönjük meg az Akirának azt, ami számomra a legfontosabb: nézd végig akárhányszor, kedves Olvasó, és kérlek jelezd, ha meguntad, mert nekem sehogyan sem sikerül. Az Akira számtalanszor újranézhető, hangulattól függően mindig másnak látjuk. De egy dolog minden alkalomban közös: élvezzük. Ez a film százhuszonöt perc felhőtlen szórakozás, nem akar két órában lezavarni egy komplett filozófia kurzust, mint a Ghost in the Shell (persze azzal sincs baj!), tökéletesen élvezhető a csupán a történet felszínére kíváncsi néző számára is. Ők egy akciófilmet fognak kapni. Aki pedig beleássa magát, az tanúja lehet egy, az emberiségnek, az embereknek lekevert irtózatos nagy pofonnak – az Akira kritizál minket, mert van miért. Mindezt úgy, hogy mi közben jól szórakozunk. A kulcsszó a szórakozás. Szerintem ezért nézünk filmeket.