Az éjszakai élet koronázatlan királynőjének festményei Vásárhelyen

Mónus Zsuzsanna a nyolcvanas években Szegeden az éjszakai élet koronázatlan királynőjének számított, az utóbbi időszakban viszont festőművészként tevékenykedik. Az egykori énekesnőnek február 13-án, pénteken, 17 órakor nyílik kiállítása a hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központban.

A hódmezővásárhelyi gyökerekkel bíró, jelenleg Szegeden élő Mónus Zsuzsanna szülővárosának kiemelkedő személyiségeit örökítette meg vásznon. A „Vásárhely jeles arcai” elnevezésű mostani tárlatán, a magyar tájat bemutató képei mellett, négy alkotás lesz látható a sorozatból; Balogh „Imsi” Imréé, Fodor József festőé, dr. Szabó Lajos állatorvos, egykori országgyűlési képviselőé és Földesi Ferenc nyugalmazott gimnáziumi tanáré.

Mónus Zsuzsanna a „vásárhelyi iskola” mestereinél, Csikós Miklósnál, Füstös Zoltánnál és Fodor Józsefnél tanult, majd a Mártélyi Képzőművész Tábor tagjaként alkotott. Sokoldalú személyiség, a nyolcvanas években Szegeden az éjszakai élet koronázatlan királynőjének számított – sanzonokat, operetteket, táncdalokat énekelt. Az utóbbi másfél évtizedben végleg a festészet mellett kötelezte el magát. Munkái vibrálóak, szenvedélyesek; merész színekkel és erős kontrasztokkal dolgozik. Témái elsősorban a természeti jelenségek és az élőlények. Számos hazai kiállítás után nemrégiben, egy párizsi magán galériában is láthatóak voltak olajképei.

A művésznőre, saját bevallása szerint, a mai napig óriási hatást gyakorolnak hódmezővásárhelyi élményei. Újabb festményein – fotók segítségével – megidézi az általa személyesen ismert és becsült földijeit.
A most bemutatásra kerülő portrék közül a legnagyobb érdeklődést kiváltónak Balogh „Imsi” Imréé ígérkezik, aki a helyi sport legendás alakja volt, a Bethlen Gimnázium egykori tanára a kosárlabdázás atyja.
A tárlat február 20-ig tekinthető meg.

CÍMKÉK: , ,


Hozzászólások lezárva.