Új jövevények a Szegedi Vadasparkban

A szibériai tigrisek érkezése után több állatszületésnek is örvendhettek az elmúlt hetekben mind a vadaspark dolgozói, mind a látogatok.

A legnagyobb újszülött közülük Dezső, a tapír, amely május 24-én született. A Dél-Amerikában őshonos, páratlanujjú patás ­– vagyis a lovakkal és orrszarvúkkal rokon vastagbőrű – állatok szaporításában a Szegedi Vadaspark eddig is sok szakmai sikert ért el. A tavaly született Tibort például – a nemzetközi fajmegmentési program keretében – rövidesen egy oroszországi állatkertnek adják át.

A pár órás Dezső

A pár órás Dezső

A legnagyobb újszülött után jöjjenek a legkisebbek: két törpe selyemmajom. A családjukban a tavalyi év végén sikerült először sikeresen felcseperedni egy kölyöknek, amely immár már be tud segíteni a két idei apróság felnevelésébe. A világ legkisebb majmainak utódai hiába picik, testméretük az anyjukéhoz képest viszonylag nagy, így szükséges a családi segítség.

Törpe és törpébb

Törpe és törpébb

A Liszt-majmocska május végén született.A fajmegmentési program keretében tartott, fura kinézetű karmosmajomfaj jól szaporodik a Szegedi Vadasparkban, népes, és rendkívül összetartó család figyelhető meg a kifutóban. A faj a német és magyar nevét nem fehérsége okán, hanem a neves magyar zeneszerző időskori frizurájára hasonlító fejszőrzete után kapta.

Liszt-majmocska

Liszt-majmocska

A tavasz folyamán érkezett a vadasparkba egy újabb ritkaság, egy törpe szarvasfaj: a kínai muntyákszarvas. A piciny méretű, vékony lábai láttán rendkívül törékenynek tűnő állat a kis panda kifutó lakója lett a kötelező karanténidőszak lejárta után.
A muntyákszarvas hímje kis agancsa mellett – hasonlóan a Szegeden szintén látható víziőzhöz – tekintélyes méretű szemfogakkal is rendelkezik, amelyet elsősorban az egymás elleni küzdelmeik során használnak. A Prágából érkezett fiatal hím mellé nőstényt is szeretnének hozni az illetékesek.

Muntyáktekintet

Muntyáktekintet

Állatvédők találtak arra törött lábú őzgidára, amelyet a Vadaspark titkárnője vett pártfogásába, vagyis vette át a pótmamai szerepet. Ami nem volt egyszerű, főleg a kezdetekben, hiszen ekkor sűrűn, és rendszeres időközönként kell tejjel megitatni az elanyátlanodott gidát. Az állatorvosi kezelésnek és a gondos nevelésnek hála, Rudi, az őzgida szépen cseperedik, és gyógyul a lába a járógipsz alatt.

Rudi, a törött lábú őzgida

Rudi, a törött lábú őzgida

Forrásunk a Szegedi Vadaspark Hírlevele
CÍMKÉK: , , , , , ,


Hozzászólások lezárva.