Világméretű orvoskonferencia Szegeden

Európa egyik legjelentősebb orvosi konferenciája kezdődik 2009. július 1-én Szegeden. Az Európai Hasnyálmirigy Társaság, amelynek Dr. Hegyi Péter személyében 1988 óta van először magyar elnöke, itt rendezi meg világméretű összejövetelét. Az esemény fontosságát felismerte a hazai művészvilág és a borász szakma is mellszélességgel támogatja a rendezvényt. Teszik ezt azért, mert Ázsiától Amerikáig 500 professzor érkezik hozzánk, így ez a pár nap az országunkról kialakult nemzetközi képet is nagyban befolyásolja majd.

Ízelítőül: a népszerű orgonaművész, Varnus Xavér csak a résztvevőknek ad koncertet, és csak emiatt utazik vissza Magyarországra. Így támogatja a szervezőket Szentpéteri Csilla nemzetközi hírű zongoraművész is, aki szintén koncertet ad. Szegedet személyesen a város polgármestere, Botka László mutatja be a tudósoknak. És ha már Szeged, nem maradhat ki a fellépők közül a Szegedi Néptáncegyüttes, amely a Magyar Állami Népi Együttes vezető prímásával, Radics Ferenccel lép színpadra. A híres Szabadtéri Színház a magyar operettből is kóstolót a professzoroknak, előadják ugyanis Cigányszerelmet.

A művészek mellett a magyar borász szakma is látja az eseményben rejlő lehetőséget. Így Bock József, Gere Attila, Polgár Zoltán, ifj. Figula Miháy, Günzer Tamás, Szepsy István és Áts Károly személyesen is részt vesznek a rendezvényen, de nem csak ők, hanem boraik is ott lesznek – több millió forint értékben.

Néhány szóban Dr. Hegyi Péterről, az Európai Hasnyálmirigy Társaság elnökéről: amellett, hogy UEFA mérkőzések bírója és néptáncos, ő lett a legfiatalabb vezetője a szakmai szervezetnek; elődei mind 50 év felettiek voltak, így joggal nevezik őt reménységnek. Munkássága azért is fontos, mert ez az orvostudomány egyik nagy felfedezésekre váró területével foglalkozik. A hasnyálmirigy gyulladásos és daganatos megbetegedése a legsúlyosabb rendellenességek egyike. A hasnyálmirigy rák 5 éves túlélése 5% alatt van! A hasnyálmirigy gyulladása cukorbetegség kialakulásához vezethet. Hazánkban is egyre többen szenvednek ettől a kórtól. A konferencián olyan új alapkutatási és klinikai kutatási irányvonalakat is bemutatnak, amelyek hamarosan itthon is több százezer ember életesélyeit javíthatják. Nem csak a közelgő esemény, de az eddigi sikerek miatt is büszkék lehetünk orvosainkra, ugyanis például Liverpoolban és Bostonban már magyar professzorok vezetik a kutatásokat.

0 hozzászólás



Te leszel az első, aki hozzászól a bejegyzéshez.

Szólj hozzá!