Völgytalálka 2009 – Művészetek Völgye helyett (2009. július 23-26.)

Köztudott, hogy a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet ebben az évben “szünetelteti” a Művészetek Völgye Fesztivált. Ennek ellenére az idén is lesznek programok: A völgyfalvak önállóan vágtak bele a fesztiválcsinálásba. Ez azt jelenti hogy szervezőcégeket kerestek, amelyek képesek megszervezni és levezényelni egy olyan kaliberű eseménysort, mint amit a község alkói és az idelátogatók az elmúlt években megszoktak.

Vigántpetendre a szegedi Ördögszekér Vásárok és Fesztiválok csapata költözik. A vigántpetendi tókertben válogatott termékekkel minőségi kézművesvásár lesz, a Kistókertben fazekastalálkozó. Ugyanitt felépül két szalmabálaszínház – hasonló paraméterekkel, mint amit a szegedi Dóm téri Adventről ismernek az Ördögszekér vendégei.

A völgytelepülések az idén nem használják a “művészetek völgye” meghatározást, helyette a Völgytalálka 2009 a közös elnevezés.

Program:
Vigántpetend és az Ördögszekér bemutatja:
Völgytalálka Vigántpetend
ÖRDÖGSZEKÉRTÁBOR 2009. július 23-26.
Minden program, minden nap ingyenes

Minden nap
KÉZMŰ TÁBOR
TÓKERT
Szűcs Dorka kézműves tábora gyerekeknek (agyagozás, fazekasság, korongozás és tábordíszek készítése)
PLÉBÁNIA UDVAR (Kossuth u. 17.)
Bebbo játszóház, iparművészek, kézműves mesterek bemutatói, foglalkozások, árusítás
„KIMICSINÁL?” PORTA (Kossuth u. 19.)
Szalma Valéria keramikus-fazekas játszóháza, bemutatója, árusítása. Szombaton és vasárnap gödörégetés technikai bemutató
Bán György népi iparművész, hangszerkészítő a furulya, tilinkó és más népi hangszerek mestere, készítője. Moldva, Gyimes, Dunántúl, Alföld dallamvilágából bemutatókat tart, saját hangszereit árusítja.
Humanuart PJT: A 10 fős ipar- és kézműves közösség tirocinuma a Völgyben. Fa, kerámia, textil, papír, csipke témakörben tartanak bemutatókat, rendeznek be kiállítást, és árusítják munkáikat.
KIÁLLÍTÁBOR
BÁLASZÍN
Akció a városi zöldterületekért: Fotókiállítás a székesfehérvári Bőrgyár Kulturális Egyesület által szervezett land art akciókról.
TÓKERT
Szemtekerészeti nézentyűk – Arany Gold Zoltán optikai játékai nem csak gyerekeknek
PLÉBÁNIA GALÉRIA (Kossuth u. 17.)
Macskássy Izolda festőművész derűs hangvételű kollázsai
Pápai Gábor természetfotói
VÁSZONTÁBOR vetítések
BÁLASZÍN
Folt és Vonal – Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) textiltervező hallgatóinak virtuális kiállítása
MOME – Animációs vizsga filmek vetítése
Fiatal képzőművészek virtuális kiállítása
Balatontól Párizsig – videó-zene kiállítás (Brüll Ede zeneszerző, Fodor Jozsua -Vj)
Hazai filmfesztiválok best of (MEDIAWAVE, OFF, Gyermekszem, Busho…)
IRODALMI TÁBOR
BÁLASZÍN / IRODALMI STAND
A tízéves jubileumát tavaly ünneplő Fiatal Írók Szövetsége elsősorban a pályakezdő szerzők útját hivatott egyengetni. Irodalmi táborukban többkötetes és pályakezdő szerzőik is bemutatkoznak a felolvasások, műhelybeszélgetéseken során.
A Fiatal Írók Szövetségének szerzői a Bálaszínházban mutatkoznak be. Naponta két-két költő, író beszél saját munkásságáról, és olvas fel műveiből. A program lassan átcsordul kötetlen műhelybeszélgetésbe, irodalmi borozásba, zenélésbe. Szövegért bor akció: aki a közönség vagy a tábor résztvevői közül felolvassa, előadja saját művét, azt finom borral jutalmazzák. A FISZ irodalmi standnál dedikálják a szerzők könyveiket, itt a vásárlókat szintén borral jutalmazzák.

július 23.
Debreceni Boglárka és Lesi Zoltán felolvasó délutánja; moderátor Csepregi János. Szabad felolvasás és borozós beszélgetés. Téma: az első könyv illata.
július 24.
Borbély András és Balla István felolvasó délutánja; moderátor: Kollár Árpád.
Balla István borozós koncertje!
július 25.
Csepregi János és Kollár Árpád felolvasó délutánja; moderátor: Bednanics Gábor. Szabad felolvasás és borozós beszélgetés. Téma: azok boldog nyolcvanas évek!
július 26.
Neszlár Sándor és Balogh Endre könyvbemutatója; moderátor: Mészáros Márton. Szabad felolvasás és borozós beszélgetés.
FISZ standon minden nap: bort a könyv(v)evőnek akció! Dedikálnak a FISZ szerzői.

július 23., csütörtök
TÓKERT – SZÍNPAD
9:30 Mesés ébresztő – mesélő: Kémeri Attila, zenélő: Kádár Zoltán
10:00 – 12:00 Barboncás játszóház – zenei szekció
14:30 Barboncás társulat: Pajzán-szerelmes históriák énöklése – Káposzta Sári szomorú históriája egy magas sziklatetőn
15:30 Barboncás társulat: Pajzán-szerelmes históriák énöklése – Káposzta Sári szomorú históriája egy magas sziklatetőn
16:00 Ünnepélyes megnyitó
16:15 Tallabille tábornyitó koncert
17:00 Szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozat utcaszínháza
18:00 Barboncás társulat: Fekete kisasszony – vásári komédia egy triciklin két perszónával

KATOLIKUS TEMPLOM
18:30 Kátai Zoltán – Róka Szabolcs: Históriás énekek

TÓKERT – SZÍNPAD
19:30 Barboncás társulat: Pajzán-szerelmes históriák énöklése – Káposzta Sári szomorú históriája egy magas sziklatetőn
20:00 a Tallabille koncertje – népzene a Kárpát-medencéből
22:00 a Bágyi Balázs Quartet koncertje – magyar és balkáni népzenékben gyökerező ethno-jazz és világzene.

KOCSMA
24:00 Tallabille táncház

BÁLASZÍN
24:00 Dj Malwyn és barátai

július 24., péntek
TÓKERT – SZÍNPAD
9:30 Mesés ébresztő – mesélő: Kémeri Attila, zenélő: Kádár Zoltán
10:00 – 12:00 Barboncás játszóház – bábos szekció
15:00 Barboncás társulat: Mese Mátyás király udvarából
16.00: Kinizsi Néptánc Együttes
16:30 Barboncás társulat: Pajzán-szerelmes históriák énöklése – Káposzta Sári szomorú históriája egy magas sziklatetőn
17:00 Szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozat utcaszínháza
17:30 Barboncás társulat: Pajzán-szerelmes históriák énöklése – Káposzta Sári szomorú históriája egy magas sziklatetőn
18:00 Tallabille koncertje – népzene a Kárpát-medencéből
19:30 Barboncás társulat: Pajzán-szerelmes históriák énöklése – Káposzta Sári szomorú históriája egy magas sziklatetőna
20:00 a Matthew Mitchell Tiro koncertje – Modern jazz, mely a polinéz, az afrikai, a latin zenéből és a jazz gazdag hagyományából is ihletet merít.
21:00 a Budapest Bossanova Quintet koncertje
00:30 a Kerekes Band koncertje
BÁLASZÍN
02: 00 Dj Malwyn és barátai

július 25., szombat
TÓKERT – SZÍNPAD
9:30 Mesés ébresztő – mesélő: Kémeri Attila, zenélő: Kádár Zoltán
10:00 a Hollóének Hungarica falujárása
10:30 Figura Ede: Madárijesztő szerelem – zenés, interaktív mesejáték
11:00 – tól napestig Balgatábor gyerekenek: gólyaláb akadémia, mindenféle ügyességi megviccelde, tánctanítás…
15:00 Szabó Balázs és zenekara muzsikál
16:00 Lighthouse koncert
17:00 Szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozat utcaszínháza
18:00 a Makám gyermekkoncertje
19:00 Szabó Balázs és zenekara muzsikál
20:00 a Kravaiar koncertje – betyárvilágzene a Dél-Alföldről
22:00 a Makám jubileumi koncertje
24:00 a Hollóének Hungarica koncertje

BÁLASZÍN
01: 00 Dj Malwyn és barátai

KOCSMA
24:00 Szabó Balázs és alkalmi barátai folksession

július 26., vasárnap
TÓKERT – SZÍNPAD
10:00 Mesés ébresztő – mesélő: Kémeri Attila, zenélő: Kádár Zoltán
11:00 – től Balgatábor gyerekeknek: gólyaláb akadémia, mindenféle ügyességi megviccelde, tánctanítás…
10:30 Figura Ede: A hétfejű sárkány – zenés, interaktív mesejáték
11.30 Szabó Balázs és zenekara muzsikál

KATOLIKUS TEMPLOM
13.30 a Blahunka testvérek koncertje

TÓKERT – SZÍNPAD
14:00 a Hollóének Hungarica koncertje
15:00 Szabó Balázs és zenekara muzsikál
16:00 a Kravaiar koncertje – betyárvilágzene a Dél-Alföldről
17:00 Szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozat utcaszínháza
17:30 a Hollóének Hungarica táborzáró falujárása

CÍMKÉK: ,


Hozzászólások lezárva.