Címke: "Hódmezővásárhely"

Dömötör Mihály: „az az ember, ki elszámol”

Dömötör Mihály fotográfus hatvanadik születésnapján szülővárosa, Hódmezővásárhely előtt tiszteleg a „Szórtfényben” című fotókiállításával. A művész múzeumigazgató édesapja által megálmodott kiállítóhelyen, az Alföldi Galériában bemutatott közel száz kép jórészt Hódmezővásárhelyhez kötődő témákat dolgoz fel. A kiállítás összegzi Dömötör Mihály eddigi fotóművészi életművét.

tovább

Még két hétig Vásárhelyen a katyni pokol

Két héttel meghosszabbították a Katyn-kiállítás nyitva tartását a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban. A hosszabbítás két hete során további programokkal várják a látogatókat és a diákcsoportokat.

tovább

Az éjszakai élet koronázatlan királynőjének festményei Vásárhelyen

Mónus Zsuzsanna a nyolcvanas években Szegeden az éjszakai élet koronázatlan királynőjének számított, az utóbbi időszakban viszont festőművészként tevékenykedik. Az egykori énekesnőnek február 13-án, pénteken, 17 órakor nyílik kiállítása a hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központban.

tovább

A nyilasok, az ÁVO és a Vatikán is megalázta

A magyar egyháztörténet egyik legellentmondásosabb, ugyanakkor legkitartóbb, leginkább a meggyőződése parancsa szerint élő alakjára emlékeznek elítélése 60. évfordulóján a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban.

tovább

El Greco-művek és a vásárhelyi kötődésű kereskedő

Nemes Marcell világhírű műgyűjtő El Greco festményeinek felvásárlásával és népszerűsítésével teremtette meg szakmai tekintélyét. Azt csak kevesen tudják, hogy az 1866-os születésű férfi egy ideig Hódmezővásárhelyen nevelkedett.

tovább

Tehetségesek gálája Vásárhelyen

Döntőjéhez érkezett a Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivál, amelyet a hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központ 23. alkalommal szervezett. A november végén tartott előselejtezőkön legjobbnak ítélt 26 produkció küzdhet meg a dobogós helyezésekért december 12-én, pénteken, 16 órától a városi közönség előtt. Az est egyben a PMK karácsonyi gálaműsora is, amely nyilvános és ingyenesen tekinthető meg.

tovább

Columella szelleme az Emlékpontban

Hoffmann Zsuzsanna, a Szegedi Tudományegyetem ókortörténésze mutatja be Lucius Iunius Moderatus Columella (Kr. u 4 – 70) római író A mezőgazdaságról című könyvét a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban december 10-én, szerdán 11 óra 40 perckor. Columella műve az egész antikvitásból fennmaradt legterjedelmesebb a földművelésről szóló feldolgozás.

tovább

Kerámia nyáj és a fekete bárány a Tornyai-múzeumban

“Mészynek”, azaz Mészáros Gábor keramikusnak nyílik kiállítása a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban december 5-én, pénteken 16 órakor. A „Emlékkép-Plasztikák” című tárlat megnyitóját követő napon 50 éves Mészy közel száz kerámiája tekinthető meg

tovább

Egy 56-os legenda Vásárhelyen

Egy élő legenda, az 56-os halálraítélt, Wittner Mária látogat a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumba december 4-én, csütörtökön. A 2006-tól országgyűlési képviselő Wittner Mária 13 óra 30 perctől a Nemzeti Emlékezet Hete keretében meghirdetett plakátpályázat és történelmi vetélkedő díjazottjait köszönti

tovább

A Mosoly-rend lovagja Vásárhelyen

Gyermekek és felnőttek közös kedvence, Halász Judit ad koncertet december 2-án, kedden, 17 órakor a hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központban. Az egy órás, felhőtlen szórakozást ígérő programmal a művésznő már karácsonyi hangulatba kívánja varázsolni az apróságokat és szüleiket.

tovább