Címke: "SZTE"

Decemberi SZTE-s nyílt napok

December hónapban is várja az érdeklődőket a Szegedi Tudományegyetem nyílt napokkal. A kari nyílt napok kapcsán lehetőségük van a középiskolás diákoknak, hogy megismerkedjenek egy – egy kar képzési kínálatával és tájékoztatást kapnak a felvételivel kapcsolatos tudnivalókról.

tovább

Nemzetközi jogi tanácskozás az Emlékpontban

Negyven külföldi jogász részvételével rendeznek szakmai-tudományos eszmecserét a SZTE Állam- és Jogtudomány Karának szervezésében.

tovább

SZTE Tavaszi Állásbörze és Szakmai Gyakorlati Helyek Börzéje

Tizenötödik alkalommal rendezik meg a Szegedi Tudományegyetem Tavaszi Állásbörzéjét március 10-én. A József Attila Tanulmányi és Információs Központ átriumában reggel kilenc és délután öt óra között nyílik lehetőség a munkaerőpiac szereplőivel való ismerkedésre.

tovább

Eredménytelen volt a rektorválasztás

A Szegedi Tudományegyetem Szenátusa 2010. március 8-án tartotta rektorválasztó szenátusülését. A rektori tisztségre ketten adták be pályázatukat: Prof. Dr. Szabó Gábor egyetemi tanár, az egyetem jelenlegi rektora és Prof. Dr. Wittmann Tibor egyetemi tanár.

tovább

Az SZTE az ország második legnépszerűbb felsőoktatási intézménye

A Szegedi Tudományegyetem idén is a második legnépszerűbb az egyetemre, főiskolákra jelentkezők körében, derül ki a legfrissebb felvételi statisztikákból.

tovább

AZ SZTE Mérnöki Kar kutatói hulladékból környezetbarát energiát állítanak elő

Magyarország energiaellátási problémáinak megoldásán dolgozik a Szegedi Tudományegyetem.

tovább

Globális oktatás-kutatási projekt – Európát az SZTE oktatója képviseli

Magyarország is részt vesz a globális oktatás-kutatási projektben. Európát a Szegedi Tudományegyetem oktatója képviseli a programban.

tovább

Virgácsot nem, de felhőtlen örömet hozott az egyetemi Mikulás

Több mint négyszáz hátrányos helyzetű, állami gondozásban nevelkedő és fogyatékkal élő gyereknek kedveskedtek vidám zenei műsorokkal, a Télapóról szóló színjátékkal, no és persze ajándékkal a szervezők a Szegedi Tudományegyetem és a Rotaract Club közös Egyetemi Jótékonysági Mikulás-ünnepségén 2008. december 8-án.

tovább

Egyetemi nyílt nap

Az orvostudománytól a zeneművészetig – kitárja kapuit a Szegedi Tudományegyetem. Az előző évek sikeres tapasztalataiból kiindulva a Szegedi Tudományegyetem 2008. december 4-én idén is megrendezi az ország egyik legszélesebb spektrumú egyetemi nyílt napját.

tovább

Új stúdiók a BTK-n

Elkészült és hivatalosan is átadták az egyetem Bölcsészettudományi Karán (BTK) az új televízió- és rádió stúdiókat, ahol a diákok a legkorszerűbb technika segítségével sajátíthatják el a szakmát.

tovább