A népszerű rendezvény kilenc szegedi helyszínén a szervezők becslése szerint több mint 16 ezren voltak részesei „a Múzeumok Éjszakája életérzésnek”. A vármúzeumban nyílt Amerigo Tot-tárlatot már az első este ezerötszázan tekintették meg.
Noha az est egyik fő attrakciójaként várt tiszai úszómáglya építés és tűzfolyam elmaradt az esőzés miatt, de nem sokkal éjfél előtt a 6 szittya harcos tüzesnyilas lövészetét a viharos időben is százak figyelték a Tisza-parti mellvédről.

A tárlat megtekintésekor krokodilt utánzó fafaragványokkal és kitömött állatokkal találkozhatunk. Láthatjuk többek között az ausztráliai fürgekengurut, de megtekinthetjük a levesteknőst, a ködfoltos leopárdot, a kacsacsőrű emlőst, a repülőmókust és megannyi érdekes, egzotikus, varázslatos állatot.

Balázs Dénes és Ignácz Ferenc fényképsorozatai bemutatják az ausztrál-óceániai területek mindennapjait, természeti- és kulturális szépségeit. Karsztos homokkőtornyok, a Ferenc József gleccser mesés „alpesi” tája tárul a szemünk elé, mely tavasz és tél ellentéte egy rideg-zord szépség, és egy élettel teli üde táj. A maga egyszerűségében láthatunk egy melpa-i törzsi házat Pápua Új-Guineából, és a szemünk elé tárul a Ayers Rock is.

A textilgyűjteményt bemutató részen különleges tapákat (a területen elterjedt akéregre készült, ún. „kéregszövet” polinéziai nyelven – a szerk.) nézhetünk meg, melyek felületén egyszerű, de mégis összetett geometrikus formák kusza hálózata formálódik ki.

Mangasi Sihombing nagykövet és fia képes élménybeszámolója alapján feltárul a Toba-tó különleges szépsége. A fényképsorozat célja nem más, mint a terület turisztikai népszerűsítése, de a képekben mégis van valami megragadó.
A kiállításon használati tárgyak, zeneszerszámok, harci fegyverek és díszített bumernágok tekinthetőek meg. Utóbbiak nagy számban, különböző mintázattal és nagyságban, többféle alakban láthatóak. Vannak dobófák, dárdák, díszített dárdahajítók, pajzsok, észak – ausztrál buzogány, új-guineai tőrök és egyéb más fegyverszerű eszközök. Láthatunk csurungát, mely az ausztráliai őslakosok vallási életében egy mitikus lény megszemélyesítésére, szent lényegének kinyilvánítására szolgáló, kőből vagy fából készült rituális tárgy.
Különleges hangszerek– mint a saron, a különféle hangok kiadására képes bambusz csövekből készült angklung, vagy a jávai tradicionális hangszer, a bonang igazi kuriózumként hat.
A látogatók megtekinthetnek sajátos ruházati- és használati tárgyakat, mint az emutollas táncdísz, a kuszkuszprém sapka, a kumuna, faragott gyöngyös karkötő, kagylóból készült terítő vagy a kagylóperec.
Igazi különlegesség az óceániai területeken divatos fűszoknya, vagy a hatalmas fejű szellemszobrok, de a kiállítás legpikánsabb darabjai a tökhüvelyből készült péniszvédők.
A legmonumentálisabb alkotás a szellemház-makett, mely a különböző törzsi szertartások színhelye volt, és a „kaput” jelentette az istenekhez és a szellemvilágba.

Törzsi maszk

A kiállítást szumátrai búcsúdélután zárja március 1-jén (vasárnap) délután 4 órakor. A változatos programban indonéz táncosok és zenészek szórakoztatják az érdeklődőket és előadást tart Észak-Szumátráról, a Toba-tó vidékéről H. E. Mangasi Sihombing, Indonézia magyarországi nagykövete.

A tárlat gerincét képező műtárgyak jelentős része hazai műgyűjtőktől származik, közöttük sok olyannal, ami a közönség számára ismeretlen. Ef Zámbóra leginkább a szürrealizmus és a dadaizmus hatott. Ezek hatására a képek színes, ámde bonyolult, szimbolista világot jelenítenek meg. A művész emellett egy igen bő szimbólumkészlettel dolgozik, mint például labda, tank, hal, amik a legtöbb képen megjelennek, árnyalva az adott festmény jelentését.

A művész

Éppen ezért érdemes a tárlatot többször is végigjárni, ugyanis néhány alkotás olykor megelőlegez egy másikat, vagy épphogy merít az előzőből. Ha elsőre nem sikerül értelmezni valamit, érdemes elolvasni a címet, használni a fantáziát, és a részletek motivikus jelentésén elmerengeni (a labda jelenthet gyermeki ártatlanságot, a gyerekkort, önfeledt szórakozást, mozgást…). Ezeknek az elemeknek az összessége egy külön képen megtalálható, sűrítve.
Az önfeltáró festmények mellett a látogatók megtekinthetik a stílus nagyjai előtt tisztelgő képeket, mint a Dali ábrázolást, vagy más ismert festők képeinek „újrafestését” is.

Lélektorna tankkal

A kiállítás március közepéig kapott otthont a Reök-palotában. Ez egy igen kivételes alkalom, ugyanis a művész képei csak ritkán láthatók ilyen teljességben.
A stílus kedvelői ne hagyják ki!

(A Címlap-on látható kiskép címe: Mosolyterpesz katicabogárral)

Tizenkét intézmény gyerekseregének zsivaja töltötte meg 2008. december 8-án az IH Rendezvényközpontot Szegeden a Rotaract Club és a Szegedi Tudományegyetem közös Egyetemi Jótékonysági Mikulás-ünnepségén. A Rotaract Mikulásnak már több éves hagyománya van a városban, ám idén a szervezők még inkább arra törekedtek, hogy az idei rendezvény olyan élmény legyen a gyermekek számára, amit sokáig nem felejtenek el. Ezért a Mikulás ajándékokat rejtő puttonya előtt az Universitas Szimfonikus Zenekar kamaracsoportja hangulatos karácsonyi dalokkal próbálta fokozni több mint négyszáz gyermek önfeledt örömét.

A fuvola még nem, de a kürt már meghozta hatását, így a gyerkőcök már meghatott csendben várták a Szegedi Egyetemi Színház lelkes társulatának előadását, akik –megfordítva a világ rendjét – Télapó-igéző című színdarabjukban a Mikulásnak próbáltak meg ajándékot készíteni. A mesejátékot követően Székely Erika dalainak kíséretében megérkezett a Mikulás is, aki a kicsik egyéni kívánságainak megfelelően csokival vagy kreatív játékokkal lepte meg a boldog közönséget.

Középpontjában az emberek és a természet áll, melyek egyszerre megfogható, de mégis megfoghatatlan dolgok. A mikroszinttől a makroszintig egyfajta társadalmi tükröt kíván nyújtani, melynek célja nem az értékítélet, hanem a dolgok és a világ önmagában való bemutatása.
A pekingi hétköznapoktól a Magyar Gárda eskütételén át a Pszichiátriai Intézet bezárásáig megannyi esemény válik a dolgos hétköznapok részévé. Talán észre sem vesszük a változást, holott benne élünk?

A XXVI. Magyar Sajtófotó Kiállítás hosszú utat járt be, míg Szegedre ért. A tavasz folyamán még Budapesten a Nemzeti Múzeumban vendégeskedett, majd elindult országjáró útjára – a pécsi Városi Képtárat és a Veszprém Arénát érintve jutott el Szegedre – ahol 2 és fél hónap erejéig Magyar Ede szecessziós remekében talált újra otthonra.

A 2007-es év eseményeinek, érzéseinek és történéseinek bemutatása mellett a kiállítás érdekessége Pintér Márta Hendikep c. képsorozata, mely a budapesti Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon 100 éves fennállásának alkalmából készült, de emellett láthatóak Illyés Tibor és Szalmás Péter fotóriporterek képei, melyek a 2004. évi nyári és téli paralimpiai játékok emlékezetes és lebilincselő pillanatait örökítik meg.
A kiállítás tematikusan igyekszik bemutatni az elmúlt év fontos eseményeit vegyítve a mindig meglévő apró különlegességekkel.

Kórlap

Az első nagy tematikát a hír – és eseményfotók képezik. Külön kitér a politikai közélet és a nemzeti ünnepek bemutatására. Az érdeklődő láthatja Horn Gyula 75. születésnapját, Demszky Gábor ételosztását   a Városligetben, tojással történő megdobálását a Petőfi szobornál; Deutch Tamás pózolását a FIDESZ történetét bemutató plakát előtt, Orbán Viktor és társainak kordonbontását, Gyurcsány Ferenc és Grif József pálinkázását Békésben, vagy éppen a Batthyány örökmécsesnél való MDF megemlékezés megzavarását.

A képriportok-sorozat bemutatja a tavaszi zavargásokat, a görögországi erdőtüzeket, és „Kizökkent világ” címmel egy képsorozatot egy szerencsésen végződő debreceni vonatbalesetről.

A biztonságos Pest

A művészet és a sport világában szembesülünk a színházi társulatok varázsával, Woody Allen és Mick Jagger virtuóz zenéjével, a Korda-házaspár szigeti sikerével, „Umberto Eco piros rózsájával   a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon ”, a Pekingre való felkészülés fáradságos hétköznapjaival – és akkor Talmácsi Gábor világbajnoki győzelméről még szó sem esett!

A tudomány és a természet világa környezetünk varázslatos szépségét tárja a szemünk elé, mely fölfedezhető egy zöld békában, egy éppen felszálló madárban vagy az egész égboltot megvilágító égi tüneményként ható villámlásban. Ki gondolná, hogy egy kivilágított kohó is egész jó látvány lehet?

Umberto Eco

A kiállítás külön hangsúlyt helyez az egyedi képekre, ugyanakkor a  társadalomábrázolásra – és persze a mögötte meglévő emberre.
Láthatjuk a tibeti embereket és a modern Kína pekingi hétköznapjait. A „Múzeum krt.” egy szobájából mindig más és más szemmel tekinthetünk a világra: az évszakok változnak, az emberek is – egyszer ünnepelni, egyszer tüntetni mennek – egyszer valakit igazoltatnak – és persze lombtalanítani is kell!
A szemünk elé tárul a Pszichiátriai Intézet agóniája, egy romániai vas – és acélváros szociális látképe, Budapest „fürdővilága”, a gönci rendőrség élete, a novemberi VDSZSZ sztrájk, és még sorolhatnám…

2007-ben vonták ki az egy- és kétforintosokat, Sólyom László egy túzokvédelmi állomáson tette tiszteletét, felállt a Magyar Gárda, Kovács Ági befejezte sportpályafutását, és persze megkezdődtek a máig tartó 4-es metró munkálatok 2007. tavaszán.

Megannyi érdekesebbnél érdekesebb esemény. Ki tudja követni mindezt? Milyen hatással van ránk?
Egy biztos: megtörténtek, és ez már az életünk része.

Mi is az a 72 óra kompromisszumok nélkül?

Már a nevében is benne van, hogy pontosan 3 napot ölel fel. És hogy miért kompromisszumok nélkül? Mert a segíteni vágyó önkéntesek mindenféle juttatás nélkül, önzetlenül segítenek a rászorulókon. Ez a segítség sokféle lehet. A szemétszedéstől kezdve egészen a hajléktalanok meglátogatásáig, számos lehetőség kínálkozik. A legfontosabb, hogy az, aki erre késztetést érez, önként áldoz szabadidejéből.

A hétvége tapasztalata igencsak pozitív. A szegedi koordinátort, Bánvölgyi Helgát kérdeztem az előzményekről és a megvalósulásról.

Minek az apropóján született meg a kezdeményezés, két évvel ezelőtt?

- Ausztriában indult az első “72 óra kompromisszumok nélkül” 2002-ben. Azóta számos sikeres projekt valósult meg Németországban és Svájcban is. Hazánkban az akció országos szinten idén októberben másodszor került megrendezésre. Szerintem a társadalmi felelősségvállalás és az ökumenikus összefogás nagyon jó lehetősége ez a rendezvény, aminek szívesen vagyok szervezője és részese. Így megmutathatjuk, hogy mi fiatalok ki tudunk állni aktívan, lelkesen jó dolgok mellett, ha kell, s ha van rá lehetőség.

Kiknek szól a program?

- Lelkes, önkéntes fiatalokat és közösségeket hív(t)unk erre az egész Magyarország területét lefedő szociális akcióra. Különböző felekezetekből, és nem vallásos csoportokból is sokan jelentkeztek, mindazok, akik ezen a hosszú hétvégén szívesen áldoztak az idejükből, erejükből.

Milyen lehetőségek vártak a szegedi önkéntesekre?

- Többféle lehetőség között válogathattak. Volt nagy szemétszedés a Tisza parton, hangoskönyvtárban felolvasás, valamint a hajléktalanszállóba lehetett csatlakozni a már nagyon várt zenés-verses műsorba. A Gyermekklinikán bábosok vittek mosolyt a kicsiknek az Önkéntes Központ Szeged szervezésében. Ezen kívül szentesi, tápéi és szentmihályi fiatalok a saját lakókörnyezetükben takarítottak, rendeztek terepet, valamint a fogyatékkal élőket is meglátogatta egy csapat.
Mindegyik programnál igyekeztünk, hogy az önkéntesek tájékozottsága és öröme meglegyen a tevékenységük folyamán. A csapatokat segítettük közösséggé formálódni, melyhez az együtt végzett munka a legjobb, de egy kis szeretetvendégség, közös beszélgetés, megosztás, játék és ajándék póló is várt a jelentkezőkre.

Mit vártok a rendezvénytől? Mikor érzitek sikeresnek a programot?

- Szerintem már az nagy öröm, hogy közösséggel együtt segíthetünk, tehetünk valami jót. Ezentúl, az előző években több csapatot láttunk, akik együtt maradtak a három nap után is, és más önkéntes tevékenységet is elvállaltak. Személy szerint én ennek örülök a legjobban. Amikor már látják a segítségünk, szervezésünk nélkül is, hogy megélni a szeretetet jó, és már maguknak keresik az újabb lehetőségeket. Így lesz szerintem fokozatosan egyre élhetőbb a társadalmunk és szebb a környezetünk.

Téged mi vezet? Merre önkénteskedsz/önkénteskedtél a “72 óra” szervezésén kívül?

- Végzős szegedi egyetemista vagyok. Főképp kíváncsiságból kóstoltam bele többféle önkéntes tevékenységbe. Ki szerettem volna magamat próbálni különböző területeken, tapasztalatokat, új készségeket gyűjteni. Foglalkoztam gyerekekkel, idősekkel, fogyatékkal élőkkel és hajléktalanokkal is. Mostanában pedig az vezet, hogy az önzetlen segítségnyújtás ezen örömét átadjam másoknak is. Valamint közösséget is vezetek, és látom, hogy milyen közösségformáló erő, amikor egy-egy önkéntes tevékenység folyamán más oldalról is megismerik egymást a tagok, és meglátják együtt, mennyivel többre képesek.

A tapasztalat tehát egyértelműen pozitív. A szervezők bíznak benne, hogy ezen kezdeményezés hagyománnyá válik, és egyre több embert tud megszólítani a jövőben.

További információk: www.72ora.hu

Önkéntesek tevékenykedtek az egész országban

Az immáron negyedik alkalommal megrendezett fesztivál idén már egy kívül-belül megújult, igazán igényes Ifjúsági Házban fogadta, fogadja az a’cappella stílus rajongóit, valamint azokat, akik még csak ismerkednek a műfajjal. Élménybeszámoló, első nap, Vivat Bacchus (HU) és Shiva Knows (NL), vastaps.

16-án este, a nyolc órai kezdés előtt negyed órával már gyülekezett a mélyen tisztelt publikum, nyolckor pedig mindenki elfoglalhatta helyét a nézőtéren. Rövid (kicsit megilletődött) konferansz, és máris a Vivat Bacchus-szé volt a színpad. Róluk a legfontosabb tudnivaló, hogy egészen egyedi módon igyekeznek nem elveszni a magyar a’cappella „mainstream”-ben (ez manapság már talán nem számít képzavarnak): nevezetesen azzal, hogy ők kizárólag bordalokban utaznak. Öt rendkívül tehetséges fiatalemberről van szó, akikre azért is érdemes odafigyelni, mert már Ákos Még közelebb című albumán is ők szolgáltatták a vokál betéteket. És mert egy Vivat Bacchus koncerten lehetetlen unatkozni.
A szegedi közönség számára felkínált bordal-csokor egészen hihetetlen stílusbeli sokszínűséget mutatott: volt itt swing elemekkel átitatott Pinceswing, bortörténet (Szekszárdi bikavér, Az egri bikavér története), a húszas éveket idéző jazz-ámokfutás (Húszas évek bordala), valamint német, olasz, svéd – sőt – kínai bordal. Persze utóbbi nem volt teljesen autentikus. Kínai dallamvilág, magyar szöveg, fájó rekeszizom. Hallhattuk legfrissebb szerzeményüket, a Bórarendet, és legújabb albumuk címadó dalát, a Boriginal-t. Két feldolgozást is előadtak a fiúk: Kicsim én, és Icipici Mici címmel (előbbi egyenlő Michael Jackson – Billy Jean, utóbbi pedig a Micimackó „soundtrack” feldolgozása volt). És ha már feldolgozás, említsük meg azt is, hogy miért becsülendő a Vivat Bacchus ötösfogata. Leginkább azért, mert minimális számú kivétellel minden számuk (zene és szöveg egyaránt) eredeti, humoros és SAJÁT! A zenét egyébiránt az együttes tenoristája, Balásy Szabolcs írja, a szövegek közt pedig fel-fel bukkan a saját versek mellett egy-egy történelmi bordalunk (amiket pedig megismerni semmiképpen sem árt). A srácok fantasztikus hangulatot teremtettek nagyon rövid idő alatt, miközben végig profin, egyetlen baki nélkül prezentáltak egy humoros, és rendkívül meggyőző műsort. Jövőre várunk vissza, Vivat Bacchus!

Az est fő műsorszámának szánt holland Shiva Knows már a hagyományos a’cappella vonalat képviselte, méghozzá egy nemzetközi versenyen első helyezett csapathoz méltó módon. Külön elismerés jár Jan Wouter Brunings-nak, aki magyar nyelven köszöntötte a szegedi publikumot, ez pedig egy holland ember számára nem feltétlenül számít könnyű dolognak:) A Maastricht-i ötös ezután másfél órában megmutatta, mire osztogatnak ezüstöt a Gratz-i Ward Swingle Acappella elnevezésű versenyen, valamint első helyet az anyavárosukban megrendezett Totaal Vokaal Festival-on. A kicsit talán az unalom vádjával is illethető (de jéghideg profizmussal prezentált) felvezető számok után a földöntúlian szép Eyes of a child mutatta meg, hogy itt bizony muszáj lesz figyelni, mert nem mindennapi dallamokat hallhat az ember. Az érdekességek sorában ezt a Gota című szerzemény követte, amelynek sajátossága az volt, hogy a három férfi és két hölgy tag itt élő hangszerré váltak – a számnak nem volt szövege. Az A’cappella in Acapulco című dal kis latinos hangulatot villantott fel, amit a Run, run, run! fenomenális beatbox-játéka követett. A koncert végére a már felülmúlhatatlannak tűnő színvonal „i”-jére a pontot az A life for me című lírai gyönyördózis tette fel. Shiva-ék sikerét mi sem mutatta jobban, mint hogy háromszor is visszatapsolta őket a hálás szegedi közönség, úgy, hogy az utolsó két ráadás számot már mikrofon nélkül adta elő a holland csapat. Mondanom sem kell, csak a hangerő lett alacsonyabb, a stúdióminőség megmaradt a hangzásban. És hogy mit tud Shiva? Elárulták nekünk: ők sem tudják hogy mit:)

A Fool Moon A’cappella Fesztivál a hosszú hét tulajdonképpeni végén, azaz szombaton éri el csúcspontját, amikor is már jelen lesz a névadó Fool Moon, a kubai Vocal Sampling, és a Keep Smiling (HU). A jegyvásárlással azonban jó lesz sietni, hiszen a start (számomra) kicsit furcsa csütörtök esti időpontja ellenére bő félig volt a nézőtér a nyitónapon, hétvégén pedig garantált lesz a telt ház. Mert az a’cappella jó, a fesztivál színvonala példaértékű, az egész rendezvény egy ritka kulturális csemege. Aki igazán igényes zenei élményre vágyik, annak ott a helye szombaton az IH-ban.

Semper fidelis…

Jó érzés fogott el, amikor beléptem a pincehelyiségbe és azt láttam, hogy telt ház van. Ilyenkor éri meg igazán koncertre menni. A tömeg lendülete csodákra képes, viszi magával az embert, sodorja a muzsikával. De miért más? Miért olyan különleges? A gitárjátéktól? A hegedű dalától? A különleges hangszerek – mint például a doromb, a duda, a klarinét – szólamaitól? Az őrjítő dobok ritmikájától? Vagy attól, hogy az emberi hang is hangszerré válik? Vagy talán ezek együttes harmóniájától? A válasz a zenében rejlik.

Abban a zenében, amely elrepít más kultúrák, más vidék felé, és élvezed, hogy utazol, hogy minden megszűnik létezni, és csak a dallam, a ritmus, a lüktetés vagy éppen a lágyság van.  És látod, hogy körülötted mindenki ugyanígy utazik, akaratlanul is dobol a lábával, kalimpál a kezével, mozgatja a fejét a ritmusra, mint ahogy ezt a zenekar tagjai is teszik a világ legtermészetesebb dolgaként. Nem számít, hogy nem szokványos, nem számít, hogy furcsa, hogy más. Ami számít, hogy szívből jön, hogy van valami mögötte, amit csak azok értenek, akik engedik, hogy a zene hasson rájuk.

A zenekar világzenét játszik, instrumentális muzsikát, ahol a különféle hangszerek együttese adja a harmóniát, ahol az emberi hangot “hangszerként használják”, és ezáltal nyer új értelmet az ének tisztasága. 1991 óta zenélnek együtt, és néhány tagcserét kivéve szinte teljesen megmaradt az eredeti felállás.

Hogy miben rejlik a hosszú fennállás titka? Talán abban, hogy komolyan gondolják a zenélést, szemmel láthatólag élvezik és szeretik saját hangszereiket, szinte együtt élnek, együtt lélegeznek velük. Nehéz írni róla, mint ahogy egy vers- vagy könyvélményt is nehéz átadni. El kell menni egy koncertre és meg kell hallgatni. Vannak kis hazánkban olyan zenészek, akik valódi értékeket képviselnek, és nem tudott hatni rájuk a tömegkultúra, a valós tartalom nélküli túlzott popularitás.

A zenekar (Fotó: Ditte)

A zenekar tagjai:

- Farkas Marcsi: hegedű, ének
- Homoki Péter: gitár, elektronika, ütősök, hangfelvétel, ének
- Majoros Gyula: klarinét, furulya, duda, zurna, doromb, ének
- Szilágyi Áron: doromb
- Almási Krisztián: dobok

http://www.uzginuver.hu

Peter Sanders, fotográfus

A művész a fotókon keresztül saját nézőpontjából kívánja bemutatni a nagy-britanniai muzulmánok életét. A hagyományos pillanatokat ábrázoló képek mellett a fotós a brit muzulmánok életének kevéssé ismert oldalait is bemutatja a képeken, amelyek esetenként rácáfolnak az olyan sztereotípiákra és téveszmékre, mint például az egyes közösségek nem integrálódtak vagy nem valódi részei a brit társadalomnak, illetve a muzulmán közösségek homogének.

A muszlimok régóta a brit társadalom szerves részei.Mint azt a 796-ban elhunyt Offa angol király által veretett arany pénzérméken is látható arab feliratok is tanúsítják, a Brit-szigetek és a muzulmán világ közötti kapcsolatok a VIII. századig nyúlnak vissza.

A betelepülők első jelentősebb – főleg tengerészekből álló – csoportja a XVIII. században érkezett az országba. 1889-ben épült meg az első mecset Wokingban. Az iszlám hívők nagyarányú bevándorlása az 1950-es években indult meg a munkaerőhiány következtében. A XX. század elején két jelentős közösség működött Liverpoolban és Workingban. Ma már Nagy-Britannia minden részén élnek muzulmán közösségek, a legnagyobb számban azonban Londonban, Manchesterben, Birminghamben és Bradfordban. Míg a legtöbben Dél-Ázsiából származnak, sok az arab és afrikai, valamint délkelet-ázsiai, balkáni és török muzulmán is. A 2001-es népszámlálás 1,6 millió muzulmánt számlált az Egyesült királyságban, akiknek 50% -a ott is született. Ez a szám ma valószínűleg megközelíti a 2 milliót.

E megnövekedett jelenlétre az állam az 1960-as és ’70-es években a nemzetiségek egymás köztti kapcsolatait szabályozó törvények életbe léptetésével reagált. E törvények a multikulturális környezet és kultúra kialakításával segítették elő az egyenlő bánásmódot és a sokszínűség tiszteletét. Bár manapság egyes muzulmánok aktív brit állampolgárként vitatják választott képviselőik politikai döntéseit, a pluralitás brit egyedisége továbbra is széles körben elismert.

A kiállítást a szegedi érdeklődők október 20-ig tekinthetik meg a Belvárosi Moziban, ingyenesen.

Miről is szól ez az egész?

“Fiatalságom óta nem hagyott nyugodni a megérzés, miszerint a közösségi életforma annak lehet a jele, hogy Isten szeretet, és nem más, csak szeretet.” – fogalmazta meg Roger testvér, a közösség alapítója. Fontos volt számára, hogy egy teljesen új alapokon nyugvó közösséget hozzon létre, amely elsősorban a kölcsönös szeretetre, kiengesztelődésre és egyszerűségre törekszik. Ennek eredményeképpen indult útjára a közösség 1940-ben. Jó alapot szolgáltatott a második világháború is, de a valódi ténykedés csak a háború után kezdődött. Ekkor Roger testvér már nem volt egyedül. Az évek alatt akadtak elkötelezettjei, akik vállalták a közösséget. Ma már mint egy 100 testvért számlál a közösség, mind katolikus, mind protestáns felekezetből, akik a világ különböző országaiból érkeztek.

Bánvölgyi Helga bemutatója (Fotó: Ditte)

A közösség a saját munkájából él, nem fogadnak el adományokat. Kézműves tárgyak készítésével foglalkoznak, amelyeket árusítanak is, ebből tartják fenn magukat.

Az évek során megfogalmazódott bennük a gondolat, hogy fiatal felnőtteket fogadjanak be, akik a felnőttkor küszöbén állnak, útkeresők, hivatásukat szeretnék tisztázni. Ezért lett Taizé a fiatalok egyik kedvelt zarándokhelye.

Ennek fényében indult útnak nyáron egy lelkes csoport Pálfai Zoltán és Thorday Attila atyák vezetésével Taizé-be az ország különböző pontjairól: Budapestről, Nyíregyházáról, Debrecenből, Pécsről és természetesen Szegedről. Az utazás az ismerkedés jegyében telt beszélgetésekkel, játékokkal.

A fiatalok első állomása nem Taizé-ben, hanem egy környező kis faluban a Betlehemi Kis Nővérek közösségében volt. A nővérek a hegyekben élnek, teljesen elszigetelve a világtól. Rájuk is az egyszerűség, a legnagyobb tisztaság a jellemző. Teljes csendben, egymástól elvonulva élik mindennapjaikat, hogy aztán a hétvégén, vasárnap megoszthassák a heti élményeiket egymással.

A kis csapat testi és lelki felfrissülés után folytatta útját Taizé-be. Azt mondják, ide érkezni olyan, mintha egy utazó forrást keresne. Amikor megtalálja, megáll, iszik belőle, majd tovább folytatja útját. Aki ide érkezik, megtalálja azt, amit keres.

Egy nap a taizé-i közösségben

A reggeli ébresztőt harangszóval jelzik. Ekkor elindul a tömeg a közös reggeli imára. Ez a néhány perces elmélyülés indít el, készít fel a napra. Ezt követi a közös reggeli. Ezután a magyarokért felelős Fancesco testvér köszönti a csoportot, aki odafigyel minden ügyes-bajos gondra és igyekszik mindenben segíteni.

A reggelit és az eligazítást egy bibliai bevezetés követi, ahol a tömeg kis csoportokká alakul és a közös nyelven – angolul – elmélkedik a kapott szentírási részről. A kiscsoportokat szándékosan úgy alakítják ki, hogy azok, akik egy országból jöttek, külön kerüljenek. Így lehetőség van más nemzeteket megismerni, kicsit beletekinteni az ő életükbe, kultúrájukba. Ennek köszönhetően derülhet fény arra, hogy egy-egy nép mennyire másképp gondolkozik ugyanarról a kérdésről.

A kiscsoportos beszélgetéseket egyéni elcsendesedés követi, ahol idő és mód van arra, hogy az ember elmélyülhessen az addigi élményekben.

Természetesen nem maradhat el egy nagyon várt napirendi pont: az ebéd! A délelőtti események után a fiatalok hosszú sorokban várják, hogy a lelki után a testi táplálékhoz is hozzájuthassanak. Az ételosztásban az ott tartózkodó emberek segítenek, akik a megérkezéskor erre a feladatra vállalkoztak. Ugyanis az, aki Taizé-be látogat csekély munkát is kell, hogy végezzen. Valaki az ételosztásnál, valaki a takarításban vagy épp az imák előkészítésében segédkezik.

Ebéd után kicsit fakultatívan többféle lehetőség van: a közösségi emberek kedvükre dalolhatnak újonnan szerzett barátaikkal, akik pedig csendre vágynak, elvonulhatnak a közeli kis erdőbe. A délután egy kicsit a munkáé. Itt mindenki kiveheti a részét abból, ami neki a legszimpatikusabb, segítve ezzel a közösség folyamatosságát.

A rövid munka után műhelyfoglalkozások következnek, ahol különböző témákban lehet jobban elmélyülni. Komoly társadalmi, életbeli kérdések megvitatására van lehetőség kiscsoportokban. A workshop-okat színesítik a különböző nemzetek sajátosságai. A dél-amerikaiak előszeretettel mutatják be táncaikat, énekeiket az érdeklődőknek, amelyeket meg is tanítanak. Lezárásképpen pedig egy rövid ima csendesíti el a sokaságot.

Miért más?

A bemutató végén Bánvölgyi Helgát faggattam néhány rövid kérdéssel.

Sokféle szerzetesközösséget ismerünk, mégis azt mondják Taizé más, mint a többi. Miben rejlik a különlegessége?

- Talán azt mondhatom el, amit mi átélhetünk a közösséggel, az a karizma, amit fölvállal, a fiatalok befogadása. Nekem különösen nagy ajándék volt, hogy láthattuk az ő életüket. A szervezettség, a fegyelmezettség, amit hihetetlen ajándékként, egyszerűségként élnek meg. Több ezer ember fordul meg ott hétről hétre. Van olyan, amikor hat-hétezren vannak, és ez mindenféle fennakadás nélkül zajlik. Az emberek dolgoznak azért, hogy ez működjön. Mint a méh kaptárban, mindenki megtalálja a feladatát, és ott tud tevékenykedni. Tehát a rendszerezettsége, a mély lelkisége és a rengeteg emberrel való találkozás, mind különleges élmény volt számomra.

Kik látogatnak leginkább Taizé-be?

- Leginkább keresztény országokból érkeznek fiatalok. Azért nem nagyon találkozunk ott ázsiai emberekkel, hiszen azokban az országokban inkább a buddhizmus és a hinduizmus az elterjedt vallás. Legtöbben a mediterrán államokból jönnek, Spanyolországból, Portugáliából, Olaszországból, ahol a legnagyobb a kereszténység elterjedése. Ezen kívül Magyarországról is elég sokan ellátogatnak, de az utóbbi évek tapasztalata az, hogy egyre kevesebben képviselik ott hazánkat. Ezért is ez a bemutató. Az volt a célunk, hogy hirdessük, minél több emberhez eljuttassuk Taizé üzenetét.

Milyen korosztály a jellemző? Csak fiatalokat, vagy idősebbeket is várnak?

- Leginkább a fiatal korosztályt várják, akik a felnőtté válás küszöbén vannak. Ők azok, akik kérdések, döntések előtt állnak a saját életükkel kapcsolatban. Többnyire a 18-25 évesek. Természetesen senkit sem utasítanak vissza, aki ezen a korosztályon kívül esik. Az idősebbeknek külön elkerített részük van, és a nagycsaládosokat is szeretettel várják. A gyerekeknek külön programot biztosítanak.

És mi van azokkal, akik nem vallásosak?

- Nagyon nagy élményem volt most Taizé-ben, hogy találkoztam olyanokkal, akik egyáltalán nem vallásosak. Semmit nem tudtak a kereszténységről, mi meg nem tudtuk, hogy ők honnan kerültek oda, de valamiért odakerültek. Egyértelműen keresők voltak, vagy olyanok, akik elutasítják a hitet. Ők odacsapódtak egy-egy bibliai bevezető alkalomra, imádságra. Hazafelé az úton a buszban arról számoltunk be, hogy gyönyörű megtéréseket láthattunk. Ezek az emberek ennek a közösségnek a hatására megláttak valamilyen értéket, amit követendőnek tartottak. Érdekes, hogy sokan teljesen más okból vetődnek oda: egy nemzetközi focimeccset például nagyon könnyű lejátszani, például egy portugál-spanyol mérkőzést. De a fiatal tizenéves lányok is szívesen találkoznak itt az olasz vagy spanyol fiúkkal. Aztán, hogy ebből mi lesz? Azt már csak a Jóisten tudja…

Kötetlen beszélgetés a bemutató után (Fotó: Ditte)

Az estet kötetlen beszélgetés, teázás, süteményezés zárta. Az érdeklődőknek ajánlom a http://www.taize.fr/hu weboldalt, ahol bővebb információkat olvashat a közösségről és a kiutazásról.