Decembertől 7 tematikus csatornával kedveskedik hallgatóinak a szegedi székhelyű Rádió Plusz. Az immáron teljes Csongrád és Hajdú-Bihar Megyében hallható éteres adásokon kívül (Szeged, Szentes, Berettyóújfalu, Derecske), hét különböző non-stop zenefolyamot élvezhet bárki az internet segítségével a Rádió Plusz szerkesztésében. A partyzene, a rázós ritmusok, a nyugis dallamok, a 90-es évek, a magyar zenék, a retróslágerek és a rockzene szerelmesei napi 24 órában kapják kedvenceiket az N-Joy Médiacsoport egyik legdinamikusabban fejlődő rádiójától.

A tematikus adások kezdetben csak az interneten a www.radioplusz.hu címen hallhatóak, de a közeljövőben a TvNetwork Nyrt. teljes szolgáltatási területén, elsősorban a digitális kábelszolgáltatásban kerülnek elosztásra. Ezen kívül további műsorszolgáltatókkal folyik az egyeztetés, hogy a Rádió Plusz éteres adásán kívül az új csatornák is elérhetővé váljanak minél több előfizető számára.

A Rádió Plusz célja elsősorban a brand erősítése és népszerűsítése, hiszen a csatornák segítségével olyan hallgatókat is elérhetnek egyre több vételi helyen, akik nem érték be a szokásos mainstream rádiózás adta szórakozással, mindezt egy szöveg és reklámmentes, nem profitorientált non-stop zenei szolgáltatással.

Az 1956-57-ből származó papírok például arról tanúskodnak, hogy a nagypapa, Igaz György villamosvezető amiatt „került a hatóságok látókörébe”, mert a zubbonyáról letépett egy népköztársasági címerrel ellátott gombot. Tettéért Igaz György azzal volt kénytelen felelni, hogy minden vasárnap délelőtt 10 órakor jelentkeznie kellett a városi kapitányságon, és éjszakánként rendszeresen egyenruhások jelentek meg és forgattak fel mindent a lakásukban. A mára megsárgult dokumentumokat a felesége őrizte meg, azt remélve, hogy egyszer talán elégtételt vehetnek valamilyen módon a velük történtekért.

Részlet a dokumentumokból

Igaz György 1929-ben született Püspöklelén, a mai Maroslelén. A II. világháborúban csak azért nem vett részt, mert a keresztanyjának sikerült őt észrevétlenül kirángatnia a menetelő tizenéves fiúk közül. Betakargatta kukoricaszárral, így nem vették észre. Miután édesapja visszatért a háborúból, sebesülése miatt nem tudott dolgozni, így ő tanulta ki a kerékgyártás mesterségét. Műhelyüket rövid időn belül államosították, Igaz György ekkor költözött Szegedre, és helyezkedett el a Szegedi Villamosvasútnál. Először kalauz volt, majd villamos-, később trolivezető.

A „gombos” eseten kívül akkor is összetűzésbe került a hivatalosságokkal, amikor egyszer Újszegedről tartott az 5-ös villamossal a központi megálló felé, és a szegedi hídfőnél a szovjet katonák tűz alá vették a járművet. Két választása volt: az egyik, hogy továbbhalad, a másik, hogy visszafordul. Ezt megtehette, mert a régi villamosok mindkét végén volt vezetőfülke. Az utasok életét féltve utóbbi mellett döntött, ám ezt a munkahelyén szabotázsnak és munkamegtagadásnak vették.

Igaz Györgyöt 1956-ban bevitték a Csillag börtönbe, a családja a mai napig nem tudja, miért. Az ott történtekről csak annyit mondott, hogy mindenkit félholtra vertek, és válogatott kínzással próbáltak belőlük vallomást kicsikarni. A legalacsonyabb verőlegények voltak állítólag a legkegyetlenebbek.

1957-ben a „gombleszakítás” miatt „helyezték REF, azaz rendőrhatósági felügyelet alá”. Ez vonta maga után a már említett kötelező vasárnapi raportokat, és az egyenruhások éjszakai látogatásait. A hatóságiak átnézték a szekrényeket, fegyvereket, röplapokat kerestek, sőt, még a rádiót is megfogták, hogy meleg-e? Éjszakánként ugyanis sokszor hallgatták a Szabad Európa Rádiót.

Igaz György

Bár disszidálhatott volna, nem tette meg. Érdekesség, hogy villamosvezetőként 1987-ben szerepelt a „Szerelem második vérig” című magyar filmben. Azt, hogy 1956–ban mit csinált, miben vett részt, még a felesége sem tudja. Bár az unokájának megígérte, hogy egyszer elmeséli, erre nem kerülhetett sor. 2001-ben, 72 évesen meghalt.

A sors iróniája, hogy az egyik rendőr, aki az ötvenes esztendők végén éjszakánként ellenőrizni járt az Igaz-lakásba, a nyolcvanas években abba a házba költözött be, amelyben Igaz György és a családja lakott.

Amikor 1996-ban megszületett Magyarország első, és azóta egyetlen médiatörvénye, megjelent egy új, profit-orientált rádiózási forma, amit kereskedelminek hívunk. Mentalitásukat hűen tükrözi, a következő idézet, melyet az egyik legnagyobb kereskedelmi rádió-hálózat vezetője mondott: „Mi most nem rádiót vettünk, hanem piacot.” Tetszik vagy sem, mára ezek a rádiók uralják mindennapjainkat, amiben meglátásom szerint a közszolgálati rádiók is hibásak. Ha idejében fölvették volna a versenyt a kereskedelmiekkel, akkor most nem ott tartanának, ahol éppen tartanak. Lehet ellenkezni és vitatkozni, hogy vajon ki csinálja jobban, de mást sem hallok a közszolgálatisoktól, csak azt, hogy a kereskedelmi az nem rádió. Biztos? Sokat lehet tanulni a kereskedelmi-mentalitásból, nem is rossz dolgokat. Talán ha egy kicsit nyitottabbak lennének, akkor ők is látnák, hogy igenis meg lehet csinálni egy közszolgálati műsort „eladható” formában is. Már van is példa erre fővárosunkban. Nagyon jól ellátja a közszolgálatiság feladatát a fiatalok körében, pedig bármennyire is meglepő, egy kereskedelmi adóról van szó. A fiatalokat nem csak a zene érdekli. Nem vagyok egyedül, mikor azt mondom, hogy szívesen meghallgatnék mondjuk egy riportot az oktatási miniszterrel, vagy éppen egy kerekasztal-beszélgetést az aktuális politikai helyzetről úgy, hogy az nekünk szóljon. Pont ezekért a dolgokért gondolkodom azon, hogy szükség van-e az ilyen típusú „magyar közszolgálatiságra”.

Ha az átlagembertől megkérdezik, hogy milyen a kereskedelmi rádió, azonna rávágja, hogy: „Olyan, amiben csak zenélnek.”. Ez nyilvánvalóan így is marad, mert valószínűleg olyan új médiatörvény fog születni a jövőben, amely csak a közszolgálati adókat fogja „megreformálni” és nem fogja korlátozni ennél jobban a kereskedelmi adókat. A mindenkori hatalomnak nem áll ugyanis érdekében dollármilliárdos tőkével rendelkező transznacionális vállalatokkal ujjat húzni. Gondolok itt az országos rádiókra elsősorban.

Viszont a helyi adóknak sem ártana egy kicsit elgondolkodni, mert egy helyi rádió az legyen tényleg helyi. Menjek el mellette munkába vagy iskolába menet, találkozzak a készítőivel, vagy éppen be tudjak menni hozzájuk, ha az elveszett kutyámat keresem. Célzok itt a helyinek kikiáltott hálózatba kapcsolt rádiókra. Szerintem semmi értelme annak, hogy Budapestről szól Szeged, vagy éppen Nyíregyházáról Debrecen. A valóban helyi érdekeltségűek legnagyobb baja szerintem az, hogy próbálnak a „nagyokra” hasonlítani. Pedig legfontosabb feladatuk az lenne, hogy próbálják a helyi igényeket kielégíteni. De miért hallgassam a őket, ha hasonló stílusban, hasonló zenéket és hasonló információkat kapok az országostól is, általában profibb módon.

Összefoglalva tehát kijelenthetjük, hogy teljesen mindegy, hogy kereskedelmiről vagy közszolgálatiról, országosról vagy helyiről beszélünk, a régi rádiózás szelleme, ami hajtotta a gépezetet, már meghalt. Itt lenne az ideje tehát egy új szellem megalkotásának, ami újra lendületbe hoz, és teremt egy kis rendet a most uralkodó káoszban. A közszolgálatisok legyenek kicsit nyitottabbak, a kereskedelmiseket pedig ne csak a piac érdekelje. Közhely, de meg kellene találni az arany középutat, ami nem könnyű. Persze eljön az az idő is, amikor ez az új szellem fog elavulttá válni, és pontosan ugyanabban a helyzetben fogják, fogjuk találni magunkat, mint most. Csak akkor már nem mi alkotunk új mentalitást, hanem mi leszünk azok, akiket nyugdíjba küldenek.