A hódmezővásárhelyi gyökerekkel bíró, jelenleg Szegeden élő Mónus Zsuzsanna szülővárosának kiemelkedő személyiségeit örökítette meg vásznon. A „Vásárhely jeles arcai” elnevezésű mostani tárlatán, a magyar tájat bemutató képei mellett, négy alkotás lesz látható a sorozatból; Balogh „Imsi” Imréé, Fodor József festőé, dr. Szabó Lajos állatorvos, egykori országgyűlési képviselőé és Földesi Ferenc nyugalmazott gimnáziumi tanáré.

Mónus Zsuzsanna a „vásárhelyi iskola” mestereinél, Csikós Miklósnál, Füstös Zoltánnál és Fodor Józsefnél tanult, majd a Mártélyi Képzőművész Tábor tagjaként alkotott. Sokoldalú személyiség, a nyolcvanas években Szegeden az éjszakai élet koronázatlan királynőjének számított – sanzonokat, operetteket, táncdalokat énekelt. Az utóbbi másfél évtizedben végleg a festészet mellett kötelezte el magát. Munkái vibrálóak, szenvedélyesek; merész színekkel és erős kontrasztokkal dolgozik. Témái elsősorban a természeti jelenségek és az élőlények. Számos hazai kiállítás után nemrégiben, egy párizsi magán galériában is láthatóak voltak olajképei.

A művésznőre, saját bevallása szerint, a mai napig óriási hatást gyakorolnak hódmezővásárhelyi élményei. Újabb festményein – fotók segítségével – megidézi az általa személyesen ismert és becsült földijeit.
A most bemutatásra kerülő portrék közül a legnagyobb érdeklődést kiváltónak Balogh „Imsi” Imréé ígérkezik, aki a helyi sport legendás alakja volt, a Bethlen Gimnázium egykori tanára a kosárlabdázás atyja.
A tárlat február 20-ig tekinthető meg.

Mindszenty Józsefet 1944-ben a nyilasok is letartóztatták, mert egyházmegyéjében megtiltotta a Szálasi-féle hatalomátvétel okán a szélsőjobboldal által követelt ünnepi szentmisék megtartását. Sopronkőhidan raboskodott.

A háború után szembeszállt a kommunista törekvésekkel is. Rákosi parancsára 1948. december 26-án, Karácsony másnapján letartóztatják és az Andrássy út 60-ban megkezdik kínzását és kihallgatását. Különböző stimuláló szerek hatására minden ellene felhozott vádat elismert. A történeti visszaemlékezések szerint a magyar bíborosnak anyaszült meztelenül kellett kihallgatói-kínzói szemébe nézni. 1949. február 8-án életfogytig tartó fegyházra ítélték.

Az ’56-os forradalom idején kiszabadítják fogságából, a szabadságharc leverését követően azonban kénytelen az Egyesült Államok budapesti nagykövetségére menekülni. 15 esztendőt tölt az épületben – 1971-ben hagyhatja el az országot. Az elkövetkezendő három évben a világ minden magyarlakta országát felkeresi, s meglátogatja híveit. A történelem és a sors különös fintoraként Mindszenty koncepciós perének 25. évfordulóján, 1974. február elején VI. Pál pápa megüresedettnek nyilvánítja az esztergomi érseki széket – az egyházfő lényegében leváltja az idős, sokat szenvedett főpapot – tettét azzal indokolva, hogy a magyar prímás lemondott. Mindszenty kommünikét ad ki, s ebben a világ közvéleménye számára világosan megindokolja, miért nem mondhat le a magyar prímás ezekben a drámai időkben.

A Szentszék általi megaláztatás ellenére folytatja pasztorációs útjait, de vesebaja egyre súlyosbodik, amelyhez prosztatarák is párosul. Ez utóbbi műtéti beavatkozást igényel, s ezt el is végzik az érseken, de az altatásból már nem ébred föl. 1975. május 6-án hunyt el.
A szakmai tanácskozáson a Mindszenty elítélése ellen tiltakozó, 60 éve emigrációba kényszerített Barankovics István szerepét is elemzik a történészek.

1945 után Barankovics egy modern, nyugati típusú kereszténydemokrata pártot kívánt létrehozni. E törekvése miatt mindinkább szembekerült a konzervatív, királypárti Mindszenty József esztergomi érsekkel. 1949 elején Rákosi arra akarta rávenni a kereszténydemokrata politikust, hogy ítélje el a vele évekig szembenálló Mindszentyt. Barankovics azonban a megalázott, fogságban tartott bíboros mellé állt és inkább elhagyta az országot, mint fogalmazott, inkább a becsületet választotta.

Az esten Mindszenty bíboros visszaemlékezéseiből, illetve Barankovics István írásaiból is részletek hangzanak majd el. Mindszenty és Barankovics szerepéről Fila Béla teológia professzor köszöntőjét követően Kovács Emőke és Miklós Péter történészek beszélgetnek Vincze Gáborral, az Emlékpont Múzeum munkatárásával.

A Tömörkény-díjat 1994–ben ítélték oda először, az elismerést dr. Trogmayer Ottó akkori múzeumigazgató alapította. Minden év decemberében adják át, Tömörkény István születésnapjára megemlékezve. A díj célja “a tudományos munka ösztönzése, elismerése és a múzeumi szervezeten belüli reális értékrend kialakulásának előmozdítása”.

Kass János olyan mesterek világát fordította a rajz nyelvére, mint Bartók Béla, Madách Imre, Mikszáth Kálmán, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Jókai Mór, Krúdy Gyula vagy a világirodalom nagyjai közül Shakespeare, Cervantes, Goethe, Dickens, Vergilius…

Kass a második világháborúban barátaival, Göncz Árpáddal, Stoll Bélával, a későbbi József Attila-kutatóval az Eötvös kollégistákhoz csatlakoztak. A német megszállás után ellenállási diákmozgalmat szerveztek, zsidókat, sebesülteket mentettek.

1946-tól az Iparművészeti Főiskola kerámia szakára járt. Noha burzsoá származása priusznak számított, tanára, Borsos Miklós megvédte a tehetséges növendéket. A későbbiekben Képzőművészeti Főiskola grafika szakára került. Főleg a nincstelenség miatt váltott műfajt. A szétlőtt, kifosztott Budapesten nemigen lehetett agyaghoz, mázhoz jutni, papír, ceruza viszont azért akadt.

A hetvenes évek elején a tekintélyes művész új műfajba kezdett. Feleségével, Hajnal Gabriella textilművésszel Ausztráliába indultak kiállítani, több száz kilónyi alkotást pakoltak, cipeltek. Akkor jutott eszébe Kassnak: könnyebb anyagokkal kellene próbálkozni. Műanyaggal kísérletezett. Plasztikból készített sablonfejeket. Az egyiknek a szájába rózsa került, a másik szeméből gyöngy pergett. Az elidegenedett, arctalan ember “szinonimái” lettek a művek.

Szülővárosába, Szegedre a hetvenes évek végéig a lábát sem tehette be, a “burzsoá” múlt miatt persona non grata volt. Csak 1985-ben változott meg a politikai légkör: önálló galériát nyithatott. A kilencvenes évek elején a stratfordi Királyi Shakespeare Társulat Múzeumában állították ki Hamlet-sorozatát. Kossuth-díjat tíz évvel a rendszerváltás után kapott.

A másik Tömörkény-díjas, az 1935-ben született Juhász Antal egyetemi tanár, néprajzkutató, a Móra Ferenc Múzeum egykori muzeológusa. 34 évig volt a Móra-múzeum munkatársa, egy időben ellátta a közgyűjtemény igazgatóhelyettesi posztját is. Számos néprajzi tanulmány szerzője, népéleti tárlatok sokaságának rendezője.

„Juhász Antal sikeres néprajzi pályájának egyik titka, hogy kiváló néprajzi gyűjtő. Ez így leírva semmitmondó kijelentésnek hat, de aki egyszer tanúja volt terepmunkájának, érti, miről van szó. A szegedi értelmiségi, a latintanár fia olyan közvetlenséggel tud társalogni a lovát csutakoló ismeretlen fuvarossal, mintha ugyanabban a kocsmában kortyolnák a sört esténként” – írja kollégájáról, Juhász Antalról Bárth János néprajzkutató.

A kiállítás alapötlete és brüsszeli bemutatásának célja az volt, hogy segítsen megváltoztatni azt a főként tájékozatlanságból fakadó érzéketlenséget, amely gyakran érvényesül az európai döntéshozók magatartásában a nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatban általában, a közép- és kelet-európaiakkal kapcsolatban pedig különösen.

Becsey Zsolt dél-alföldi kötődésű magyar néppárti euroképviselőként ezzel a maga nemében úttörő vállalkozásával hiánypótló ismeretterjesztés mellett arra a kérdésre is keresi a választ: lesz-e végre uniós fellépés azoknak a kisebbségeknek a védelmére, amelyek a török hódoltság óta lakták és lakják a Kárpát-medence délkeleti részét.

E nemzeti közösségeket, mint a sokszínűség hordozóit meg kívánja-e tartani az Európai Unió, vagy utat enged-e a térségben a nemzetállami felfogásból eredő egyneműsítő törekvéseknek? E kérdést is fölveti a kiállítás, amely egyúttal adósságokat is megpróbál törleszteni; elégtételt sürgetve például a titóista partizánok által 1944-45-ben Délvidéken lemészárolt áldozatoknak és utódainak.

Becsey Zsolt eredeti, angol nyelvű kiállítását Habsburg Ottó ajánlotta a brüsszeli és európai közönség figyelmébe. A magyar nyelvű változat Nagyvárad után érkezik a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. A későbbiekben a magyarországi körút után a tervek szerint a Vajdaságba, valamint európai és tengerentúli magyar közösségekhez is eljut a tárlat anyaga.

A sokféleség laboratóriuma című, január 11-ig megtekinthető kiállítás december 19-én, pénteken 17 órakor nyílik a Móra Ferenc Múzeumban. Dr. Zombori István múzeumigazgató és Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő köszöntője után a rendhagyó tárlatot Dr. Zakar Pétert történész, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke nyitja meg.

Róla szóló, eddig nyilvánosságra nem hozott aktákról is szó lesz a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum szerda esti tudományos összejövetelén. Az ismert műkereskedőről szóló legendákról és tényekről Németh István művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum főmuzeológusa tart előadást december 17-én, szerdán este 5 órától.

Nemes élete során számos nagy értékű remekművet adományozott magyar és külföldi múzeumoknak: a Szépművészeti Múzeumnak közel negyven képet, köztük El Greco Bűnbánó Madonnáját, illetve Mányoki Ádám legismertebb festményét, a II. Rákóczi Ferenc-portrét.

A pályafutása csúcsán magyar nábobként emlegetett Nemes Marcell Klein Mózes néven látta meg a napvilágot. Ifjan egy pesti kávéházban próbált pénzt keresni dalénekesként és szerelmes levelek fogalmazójaként, illetve gyorsportrék rajzolójaként. Később évekig szén- és faáru-kereskedéssel foglalkozott, közben egy ideig alkusz volt egy gabonabizományi cégnél, majd belekóstolt a tőzsdézésbe, sőt telekspekulációkkal is próbálkozott. 1904-től rendszeresen vásárolt festményeket

A gyűjtőként és mecénásként egyre ismertebbé váló Nemes mind több múzeummal igyekezett szoros kapcsolatot kiépíteni; különösen szoros szálak fűzték például a Szépművészeti Múzeumhoz, melynek mindmáig jórészt feldolgozatlan irattári anyagában egész sor rá vonatkozó akta található.

Nemes Marcellt sokan El Greco újra felfedezőjeként ünnepelték, rövid időn belül ő vált a művész alkotásainak legjelentősebb és legismertebb korabeli gyűjtőjévé. Nemes Greco-kollekciója nem elhanyagolható szerepet játszott a XX. század eleji Európát jellemző „Greco-láz” fellángolásában.

Egyes vélemények szerint Greco újrafelfedezése valójában egy előre kitervelt műkereskedelmi akció része volt Nemes Marcell részéről. E vélekedés alapján Nemes olyan alkotót keresett, aki a műtörténet klasszikusai közé tartozik ugyan, de mégsem volt olyan magasra értékelt, s megfizethetetlen, mint például Raffaello. A görög származású festő tökéletesen megfelelt Nemes Marcell céljainak: Spanyolországban a századelőn még tucat számra akadtak viszonylag „potom áron” megszerezhető Greco-művek, ráadásul a művész ecsetkezelése és komponálásmódja sok rokonságot mutatott a modern festészet akkori törekvéseivel.

„Nemes Marcell gyűjtői és mecénási erényeit jórészt még azok a kortársak is elismerték, akik emberileg esetleg nem szívelték, illetve fennhéjázó magatartása miatt magukban csak mosolyogtak rajta” – véli Németh István, aki szerda esti vásárhelyi előadásában további érdekességeket is a nyilvánosság elé tár a magyar műkereskedés történek egyik legellentmondásosabb alakjáról, Nemes Marcellről.

A múzeumtörténeti könyv segítségével végigkövethető a múzeum története az első pillanatoktól, az első igazgatótól, Reizner Jánostól kezdve máig, a látogatóbaráttá fejlesztett Kultúrpalotáig. Ebben a részben megelevenedik, és érdekes látványt nyújt az épülő kultúrpalota, s egy-egy képen az is, hogy a kezdetekkor, az 1900-as évek elején hogy nézett ki egy-egy kiállítás a múzeumban.

A történeti áttekintés után a múzeum gyűjteményeiről olvashatnak az érdeklődők – így a régészeti, a várostörténeti-történeti, az éremtár, az iparművészeti, az irodalomtörténeti, a képzőművészeti, a néprajzi gyűjteményről, azon belül külön kiemelve Bálint Sándor hagyatékáról, a természettudományi gyűjteményről, s a fénykép- és negatívtárról. Külön hely jutott a kötetben a Vár, vártemplom, kőtár hármasának, a Kass Galériának és Varga Mátyás Színháztörténeti Kiállítóházának.

A könyvből olyan érdekességeket tudhatunk meg, mint, hogy utóbbi névadója, Varga Mátyás díszlettervező, festő- és iparművész, grafikus jelmondata a „Nulla dies sine lineae – Egy nap se múljék el vonal nélkül.” – volt. Varga Mátyás így is élt. Naplóiban éveken át minden nap lejegyezte, hogy éppen min dolgozik, kivel találkozott, és milyen benyomások segítették munkájában.

Azt is megtudhatják az olvasók, hogy hivatalos leltárkönyve 1918. december 6-a óta létezik a múzeumnak – a vékony kis kötetbe maga Móra Ferenc, akkori igazgató kezdte el írni az összegzést a bővülő múzeumi gyűjteményről – ez a kis könyvecske ma is féltett kincse az intézménynek. A kötetből az is kiderül, hogy a híres egykori szállodatulajdonos, Kass János fegyvergyűjteménye mellett, agancs- és tülökkollekcióját, s egy delfinkoponyát is a múzeumnak adományozott.

A felsorolásból természetesen a szegedi papucsot, mint igazi „szegedikumot” sem hagyható ki, abból összesen 22 párat Rátkai Sándor, a népművészet mestere adott 2001-ben az intézménynek, bemutatva azokat a formai variációkat, amelyeket az 1930-as évektől készített.

A könyv végén a Móra Ferenc Múzeum arcképcsarnokát találja az olvasó. Abban azok kaptak helyet, „akik egykor és ma a múzeum ügyét szolgálták és szolgálják”. Ez tulajdonképpen egy „mini életrajzi lexikon” a dolgozókról – 223 szócikk, 154 fotóval.

A kötet összeállítóinak aprólékos munkáját mutatja, a könyv rendkívül gazdag képanyaga. Megtalálható benne Szent-Györgyi Albert dedikált fényképét, de szerepel a könyvben egy fotó az első világháborús olasz fronton életüket áldozó szegedi katonákra emlékező szederfáról – azt az ott harcoló szegedi 46-osok küldték haza a doberdói fennsíkról.

A mintegy 15 méteres, arany színű betlehemi csillag felhúzását nehezítette, hogy a dóm főbejárai része méterekkel előrébb áll, mint a tornyok alatti két mellékhajó. Tovább bonyolította a nem mindennapi feladatot, hogy egy betlehemes installáció és a már korábban épített óriáskoszorú is útjában állt annak a járműnek, amely alulról feszítette, tartotta a csillagot, amikor azt több órás munkával a helyére csörlőzték.

Csillag a Dóm felett (forrás: domter.hu)

A tornyokon és a csillagon, annak rögzítésén még este tízkor is dolgoztak az ipari alpinisták.
Éjszaka a Dóm téren.

A késő esti sétálók, valamint a Dóm Téri Advent kései vendégei voltak azok, akik először láthatták a város leglátványosabb adventi dekorációját.

Hosszú évek óta hagyomány már a Móra-múzeumban a Karácsonyi Játszóház. A program ötletét a múzeumpedagógiai foglalkozások adták, de míg azokat szombatonként csak gyerekeknek tartják, addig a Karácsonyi Játszóházakra az egész családot várják – az óvodás gyerekektől egészen a nagymamákig.

A foglalkozások a múzeumpedagógus szakemberekkel több helyszínen zajlanak majd. Az angyalkészítést mézeskalácsból, cserépből, fából és például falevélből Csizmazia Botond, Csizmazia Kincső, Németh Anikó, Povedák István, Rostás Mónika, Ruszné Rácz Ildikó, Szűcsné Kopasz Kinga vezeti majd. Az idei rendezvény a korábbiknál jóval szorosabban kötődik az aktuális kiállításhoz, a négymilliárdos értékű kincseket bemutató bibliai műkincs-tárlathoz.

A Karácsonyi Játszóházra évről-évre benépesül a múzeum – legalább 80-100 gyermek vesz részt a programon a szüleikkel, családjukkal.

Az idén 30 éves Múzeumi Matiné tiszteletére a múzeumi közművelődési szakemberek most indítják útjára a novella- és rajzpályázatot. Folytatódik a régi matinésok felkutatása is – a jelentkezésüket továbbra is várják. A régi matinésok Lipták Máriánál és Szatmári Csillánál e-mailben, vagy telefonon, a Móra Ferenc Múzeum központi számán – 62/ 549-040 jelentkezhetnek.

A Karácsonyi Játszóház a Móra Ferenc Múzeum bibliai műkincseket bemutató kiállításában tehát 2008. december 13-án, szombaton délelőtt 10-13 óráig tart majd. A résztvevők angyalokat készíthetnek mézeskalácsból, cserépből, fából, és például falevélből, és a Karolina Iskola 4.c osztályának betlehemes műsorát is megnézhetik.

A REÖK legújabb, Glamour című kiállításán az osztrák művésznő, Marianne Greber fotóit láthatják a látogatók. A művésznő igen speciális témát választott: brazil transzvesztita prostituáltak életét mutat be pillanatokat. A képeken megjelennek az ezekre az emberekre jellemző színpadias mindennapok, a folyamatosan a „köztes”-ben zajlódó élet.

„A tárlat anyaga tulajdonképpen a protestálásom része, és száz százalékig a mai társadalomról szól – mondja a fotós. – Tükröt mutat, ha úgy tetszik. Fontos, hogy lássuk: a világ színes. Amikor megszületünk, a lelkünkben nem fiúk vagyunk vagy lányok, mindenkiben megbújnak feminin és maszkulin vonások is. Más kérdés, hogy ezeket később ki hogyan mutatja meg. A képek kevésbé a nemiséget szeretnék ábrázolni, mintsem a létezés kérdését.”

Marianne Greber véleménye szerint transzvesztitának lenni természetes dolog, ezeknek az embereknek mégis nap mint nap huszonnégy órában kell harcolniuk önmagukért és azért, hogy elfogadják őket. A képeken úgynevezett drag queen-eket is láthatunk, ők olyan férfiak, akik nőnek öltözve szórakoztató előadásokat tartanak. „Egyiküket hatalmas bambuszok között sétálva fotóztam le. Megfigyelhetjük a felvételeken, hogy egyik növény se olyan, mint a másik. Máshogy nőnek – még akkor is, ha mindegyik bambusz –, némelyikük egészen extrém a többihez képest. Azt hiszem, érthető, mit szerettem volna ezzel szimbolizálni.”

A képek között szerepel az utolsó vacsora parafrázisa is. „Ez egyfajta tiszteletadás a vallás, egyúttal pedig a tolerancia felé – magyarázza Greber. – A transzvesztiták részesei szeretnének lenni a vallásnak, hisznek Jézusban.”

A művésznő Brazíliában készítette képeit, melyek egyébként a Sou Glamour című albumában is megjelentek. „Érdekes volt a munkafolyamat – emlékszik vissza. – Rengeteg előítélet van bennük is, például a fotósokkal szemben. Azt gondolják, hogy aki fotózza őket, az mindenképpen a nemiségüket szeretné kiemelni, holott én a művészetüket kívántam megörökíteni. Erről azonban rendkívül sokáig kellett győzködni őket. Szinte velük éltem annak érdekében, hogy megismerjem a világukat, például a prostituáltakat az utcára is követtem. Őket is el kell fogadnunk, hiszen rengeteg transzvesztitának nincs más lehetősége a megélhetésre.”

A művésznő saját bevallása szerint konzervatív ember, mégsem érdekli, ha valaki meleg vagy transzvesztita. Kiállításával azt a célt tűzte ki maga elé, hogy rávilágítsa az emberek figyelmét arra: az életet több aspektusból is lehet nézni.

A kiállítás – mely 2008. december 12-én 18 órakor nyílik, és 2009. február 1-ig látogatható – a bécsi KÜNSTLERHAUS és a REÖK együttműködésével jött létre. A tárlatra szóló belépők 300 Ft-ba kerülnek.

A teljes szakaszon a tárgyidőszakban töltés alapozási és töltés építési munkák folytak. A gyenge altalaj viszonyok miatt egy olyan műszaki megoldást alkalmaznak, amely az altalaj konszolidációját (összenyomódását) segíti elő.

Novemberben hátráltatta a munkát a csapadékos időjárás, a felázott altalaj. Ezért a kivitelezők a beszállító útvonalak minőségét megőrző karbantartási munkákat folyamatosan végzik. A tervekben figyelembe vették, hogy a lehető legkisebb szakaszon vegyenek igénybe közforgalmú, nagy leterheltségű utakat. Ahol csak lehet, szállítóutaknak földutakat használnak, melyeket megerősítenek.

A hidak, műtárgyak alapozása is elkezdődött. A Tisza-híd kivitelezési munkálatai során már befejezték a próbacölöpözést, a tárgyalt időszakban a híd cölöpözése, mélyalapozása folyt.