Több válfajuk is ismeretes, bár a hagyományos, valós idejű, és a körökre osztott stratégia a legnépszerűbb. Az előbbihez nem érdemes különösebb kommentárt fűzni, az idő folyamatosan telik, az egységek mozgását és az építési munkálatokat akár szemmel is követhetjük. A körökre osztott stratégia azonban ötvözi a fenti stílust a sakkal, vagyis az idő periódusosan fel van osztva, játéktól függően egy kör jelenthet egy napot vagy akár egy egész évet is. A körünkben eldönthetjük, hogy mit szeretnénk építeni, fejleszteni gyártani, kijelölhetjük seregünk útvonalát, amik aztán a következő körre teljesülnek is. A csatákban az egységeinket is külön mozgatjuk, egyszerre mindig csak egy „bábuval” léphetünk, és az összecsapások se dőlnek el mindig elsőre. A körökre osztott stratégiában nem kell az idővel foglalkozni, bőségesen megfontolható következő manőverünket. Emellett még arra is lehetőségünk adódik, hogy egy gépen több játékos is játszhat egymás ellen. Itt tehát a logika dominál a taktika felett, de egy jó vezér egyiknek sincs híján.

A 3DO kiadó 1995-ben adta ki kísérleti jelleggel a Heroes of Might and Magic elnevezésű körökre osztott stratégiai játékát, ami egy kitalált, fantasy környezetben játszódik. Nem volt egy igazán kiemelkedő példány, de a fogadtatás alapján a készítőkkel egyetértésben a folytatás mellett döntöttek, ami 1997-ben meg is érkezett. Itt már komolyabban körvonalazódtak a későbbi részek főbb játékelemei, és még egy kiegészítő lemezt is megélt. A nagy áttörést az egy évvel később megjelent harmadik rész hozta meg. Ez a rész mind látványban, mind játékmenetben, mind hangulatban maradandót alkotott, olyannyira, hogy rövid időn belül hatalmas rajongóbázisra tett szert, akik mind a mai napig bajnokságokat rendeznek itthon és külföldön is. A mellékelt pályaszerkesztővel pedig több ezer (!) pályát alkottak.

Egy erőd belülről

Lássuk csak, mit is kínál ez a nagyszerű játék. Először is nyolc egymástól merőben eltérő csoportot (többek közt emberek, orkok, élőhalottak, démonok, mocsár- és erdőlakók), amik eltérő hősöket és lényeket tömörítenek. Minden „várban” hét lényfajtát találunk, értelemszerűen vannak olcsók, de szaporák, és drágák, amikből akár egyet-kettőt birtokolva is eldönthetjük egy csata menetét. Emellett minden lénytípust tovább is fejleszthetjük, amik amellett, hogy sokkal jobban néznek ki, még új különleges képességekre is szert tehetnek. A várakat egy külön panorámából nézhetjük, és az újonnan felépült házak tájformálását is nyomon követhetjük.

Térképnézet

A másik nézet a térképmód, amiben a környező területet láthatjuk, az elszórt kincses ládákkal, nyersanyagokkal, útonálló szörnyekkel és elfoglalható épületekkel. Mindezeket meglátogathatjuk a lényekkel felbátorított hősünkkel. Elegendő tapasztalati pont begyűjtésével pártfogoltunk szintet lép, ezzel növelve egy tulajdonságát (védekezés, támadás, tudás, varázslaterősség), és egy új képességet is tanul. A mágiának leginkább a csata hevében vesszük hasznát, amikor áldásokat vagy ártásokat szórunk a lényekre, esetleg egy jó időben elsütött tűzlabdával még azelőtt végezünk egy lénnyel, hogy az megközelítené a miénket.

A Heroes 3-at még két kiegészítő lemez és egy negyedik rész követte, ami azonban túl sok játékelemmel akart szakítani, elidegenítve ezáltal a rajongókat és még a készítői is csődbe mentek (bár ez inkább a sok egyéb sikertelen játékuknak köszönhették). Nemrégiben az Ubisoft döntött úgy, hogy ideje egy újraélesztésnek, és Nival-al karöltve sikeresen felemelték a régen oly dicső sorozatot az őt megillető helyre.

Heroes

Mégis mi az a kritérium, aminek egy játéknak meg kell felelnie, hogy legendának számítson? A válasz egyszerű: ellent kell tudni állnia az idő vasfogának. Egy jó játék nem végzi a polcn, miután végigjátszottuk. Egy jó játék neve még a nem-játékos járókelők számára is ismerősen csenghet. Lehet, hogy nem a grafika teszi őket naggyá, lehet, hogy a történetük kifogásolható, de mégis megbújik benne valami apróság. Valami új, valami nagyszerű, ami meghatározó hangulatot kölcsönöz neki, hatalmas rajongótáborok szerveződnek köré, új irányt ad a játékvilágnak, és még a gépigény miatt se kell aggódni.

A Re-Volt 1999-ben látta meg a napvilágot az Acclaim kiadó gondozásában. Az autóversenyzést egy teljesen új aspektusban tálalta: különféle távirányítású autókkal száguldozhatunk egyedi helyszíneken, miközben jópofa fegyverekkel apríthatjuk az ellenfelünket. Történet nincs, a bajnokságok megnyerésén van a hangsúly. A pályák igen változatosak: kertvárosi környék, múzeum, bevásárlóközpont, játékbolt, egy luxusgőzös fedélzete. A járművek méretéből adódóan a környezetet teljesen új megvilágításba kerül, akár olyan manővereket is végrehajthatunk, ami más autós játékoknál elképzelhetetlen. Így például nyaktörő mutatványokat mutathatunk be amikor egy nappalin áthaladva a berendezés tárgyakat kerülgetjük, vagy felfedezhetjük az áruházak alagsorainak titkos zugait.
Ha mindez még nem lenne elég, vezetői képességeink mellett a ravaszságunkra is támaszkodhatunk a győzelem kicsikarása érdekében. Minden pályán sok kis villám embléma van elszórva, amin áthaladva a gép sorsol egy fegyvert. A paletta kellően változatos és színes.

Jelenet a játékból

Szót érdemel még a versenyautók széles választéka. Amellett, hogy mindegyik egyedi kinézettel és névvel bír (Dr. Grudge, Evil Weasel, Pole Pose stb.), a legmeghatározóbb mégis a súly, a gyorsulás, a kormányozhatóság tulajdonságok aránya, valamint az, hogy hátsó-, avagy négykerék-meghajtásúak. Ezen tényezők figyelembevétele nem elhanyagolandó, ugyanis a játék kifejezetten nehezen irányítható. Egy apró figyelemkiesés vagy a kormány félrerántása is kipördüléshez vezethet. Az viszont megnyugtató, hogy a mesterséges intelligencia által vezérelt ellenlábasaink sem különbek, őket is gyakran láthatjuk felfordulva egy rosszul elhelyezett ugrató tövében. A kölcsönös bénázás azonban nem válik a hangulat kárára, épp ellenkezőleg. A pozíciók gyorsan cserélődnek, az utolsó előtti kanyarban is válhat az utolsóból az első.

A Re-Volt tipikusan az a játék, ami kitűnően megfelel, ha az embernek kevéske szabadideje van, de azt jól akarja eltölteni a számítógépe előtt. Egy verseny pár perc alatt lemegy, és kellő izgalmat nyújt, hogy a nap hátralévő része kellemesen teljen.

A játék

Egy kisvárosba érve a Blind Guardian (ami egy létező együttes) frontembere kéri a segítségünket, lévén egy csapat élő-halott rajongó ellopta a felszerelésüket (felbuzdulásuk érthető, hiszen már „nem élhették meg a koncertet”). A feladat négy részből áll: először a mikrofont, majd a két gitárt, végül a dobverőket kell visszaszereznünk. Ha ezzel végeztünk, és a banda is összegyűlt, akkor kezdődik az igazi buli. Kapunk egy fantasztikus koncert videót. A Blind Guardian saját keze által készített dal hihetetlenül jól hangzik, az őrjöngő tömeg se mindennapi, és mindezt a játék szinte már megtévesztően élethűen modellezte le. Miután a banzáj lezajlott, a srácok megköszönik a közreműködést, és még jutalmat is kapunk. A dal ezután többször is felcsendül a játék alatt. A főmenüben, olykor még a bárdok is ezt éneklik a főtereken.

A fejlesztők lelkiismeretes munkájának újabb megnyilvánulása, ami egy újabb indok eme remekbeszabott játék beszerzésére.

Az édes és rémes úgy 100 új testrészt és külsőt tartalmaz, amelyeket két kategóriába sorolhatunk. Az egyik az ijesztő, horrorisztikus megjelenés, ami hegyes fogakat, vörös szemeket, nagy, karmos végtagokat és egyéb rémálomba illő kellékeket kínál. Ezzel szöges ellentétben áll az „aranyos” kelléktár, benne minden színes és jópofa holmival, ami egy helyes kis lény megalkotásához szükséges.

Az újdonságok tárháza ezzel azonban ki is merült. A játékmenetben szinte semmi újítás sem történt. A kor-fázisok ugyanolyan kiegyensúlyozatlanok, és mivel a kiegészítő tartalma csak a lényfázisra fejti ki hatását, így később ellaposodhat a hangulat.

Meg kell hagyni, a Spore: Édes és rémes nem az a fajta bővítés, amiről egy játékos álmodik. A kínálat borzasztó vérszegény, és kevés ahhoz, hogy új színt vigyen a játékba. Bár az elgondolás jó, a készítők kicsit jobban is megerőltethették volna magukat. A kiegészítő rész jelenlegi formájában legfeljebb csak az elvadultabb Spore rajongóknak éri meg a beszerzést. A többieknek azonban egy jó hír: azt rebesgetik, hogy készül a második, jobban mondva az első „igazi” kiegészítő lemez.

Már maga a történet mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Egy képzelt mitológikus világban járunk, amit hatalmas istenek teremtettek, tokkal-vonóval, majd lendületbe hozták a mindenséget működtető energiát. Ez a T-energia, ami a környezetet szó szerint behálózza: a föld alatt hosszú vezetékekben folyik. Miután ezzel végeztek, kijelöltek egy felszentelt fajt, a szeráfokat ennek a bizarr titoknak az őrzésével, és a halandókat magukra hagyták, hagy játszanak. Az igazság azonban hamarosan kitudódik, és a fajok mind egymás torkának esnek a T-energia birtoklásának jogáért. Ahogy az lenni szokott, mindig a káoszban születnek a legnagyobb hősök és a legördögibb zsarnokok is.

A világmegváltásban vagy világuralomban attól függően, hogy sötétség vagy fény hadjáratát választjuk, 6 faj segítségére számíthatunk. Itt vannak először is a szószátyár szeráfok, akik mesterei a kardnak és a fény mágiájával védik vagy büntetik célpontjukat.
Utánuk következnek a nemes elfek, akik a mágia útját járják. Képesek jégvihart idézni, szellemeket hívni vagy tűzlabdákkal zsonglőrködni. Ám sokuk összeroppannak a hatalom súlya alatt. Ők az inkvizítorok, akik sötét szektába tömörülve a démonok sötét hatalmát kutatják. Az elme manipulálása mellett gyilkos szolgákat is magukhoz tudnak láncolni.
A következő hősjelöltünk a természet elhivatott védelmezője, a driád. A fajtájuk már íjjal a kezében születik, úgyhogy aki lő távon belül kerül, annak a sorsa megpecsételődött.
A játék harcos kasztja, a nyers erő képviselői az árnyharcos. Valaha dicső katona volt, ám a halál után se lelt nyugodalmat, most pedig második esélyének okát nyomozza. Az utolsó, és egyben legérdekesebb kaszt a templomőr. Ők az idő és a mindenség szolgái, és igencsak kilógnak a sorból. Sorsuk összefonódik a T-energiával, emiatt kinetikus, robotszerű külsővel rendelkeznek, ám a sok vezeték és alkatrész alatt lélek lapul.

A játékmenet elsőre bonyolultnak hat, de könnyen meg lehet szokni. Választott karakterünknek legjobban megfelelő harcmodort választva apríthatjuk a ránk törő ellenfelek hordáját, jutalmul tapasztalati pontokban és rengeteg felszerelésben részesedünk. Szintlépés esetén elkölthetünk egy pontot a tulajdonságaink között (felüdülés az előző részhez képest, ahol a gép ezt automatikusan elvégezte, ezáltal kivéve a lehetőséget a játékos kezéből), és fejleszthetjük a képességeinket is. A különféle kasztképességek terén a készítők egy igen frappáns megoldással éltek: minden karakternek 3 egyéni képességrészlege van, amiben összefüggő „varázslatok” tartoznak. Ezek viszont nem varázspontba kerülnek, ingyenesen használhatók, csak ki kell várni, amíg újratöltődnek. Az elhullott ellenlábasainknál talált csillagokkal növelhetjük a hatékonyságukat. Az újratöltődési idő a szintek emelkedésével nő, de ide vonatkozó képességekkel egyben csökkenthetőek.

Sacred 2.

Egy pozitívum, amit még mindenképp érdemes megemlíteni, hogy, minden egyes felvett páncéldarab részletesen ki van dolgozva és ténylegesen megjelenik a karakteren. Így egy felszerelés bónuszai mellet már a kinézetei is mérvadóak.

A történet a T-energia körül forog, ehhez kapcsolódik egy fő küldetésszál, amit szakaszonként teljesítve eljuttat a választott oldal (jó/rossz) végkifejletéhez. Nem szükséges azonban csak erre koncentrálni, a vidéket járva számtalan mellékküldetést vállalhatunk, belebonyolódva a helyiek életébe. Ezek a megbízások igényesen változatosak, hol egy lázadást kell leverni, hol egy szerelmespárt kell az éj leple összehozni, máskor egy nemesembert kell kísérgetni, vagy csak meg kell tisztítani a közeli barlangot a goblinoktól. Hősünk jellemétől függően kommentálja is az eseményeket a naplójában, olykor kis humort csempészve a monoton öldöklésbe.

A játék mindent összevetve nagyszerűre sikeredett. A látvány szemkápráztató, a zenében sincs kivetnivaló, a játékmenetbe könnyű belefeledkezni. Bár csak nemrég jelent meg, máris hatalmas rajongóbázisra tett szert. Aki szereti az RPG-t, és nem tudja mivel pótolni az űrt a Diablo 3 megjelenéséig, az mindenképp szerezze be.

Pro: látvány, lehetőség, élmény
Kontra: horribilis gépigény

Az egész történet 2005-ben kezdődött, akkor jelent meg ugyanis kísérleti jelleggel az első számítógépes, konzolos Lego játék, a Lego Star Wars. Persze eddig is voltak különféle építgető, felfedező játékok ebben a stílusban, de mivel a fiatalabb (6-8 év körüli) korosztályt célozták meg, nem voltak valami népszerűek.
A Lego Star Wars viszont merőben újnak és merésznek számított. Lényegében az első három mozit (Baljós árnyak, A klónok támadása, A sith bosszúja) játszhatjuk végig, Lego stílusban, vagyis minden Lego elemekből van felépítve: a karakterek, a díszlet, a fegyverek, a környezet. Mindez rengeteg kreativitással, humorral és sok jó rejtett különlegességgel megfűszerezve. A játék hatalmas sikert aratott, egy évre rá már jött az eredeti három Star Wars rész játékadaptációja, majd idén nyáron a Lego Indiana Jones és ugyancsak idén ősszel a Lego Batman. Elmondhatjuk, hogy az új trend Lego lavinája elindult a lejtőn, ki tudja, mi lesz a következő célpont.

A játék

Bár témájukban különböznek, az eddigi játékok alapjukban hasonlóak. Adott egy pálya, díszlete az adott történet szerint Lego részekből összerakva. A feladatunk, hogy eljussunk a végére. Minden egyes szakaszon találhatunk egy vagy több logika feladványt, aminek a megoldása szükséges a továbbjutáshoz. Például: az ajtó zárva, a kinyitáshoz működésbe kell hozni egy panelt, amit két generátor bekapcsolásával lehet beindítani. Az ilyesfajta puzzle-k mellett még megszámlálhatatlan kis tereptárgy (cserép, hordó, pad, szék) is tarkítja a terepet. Ezeket kedvünk szerint alkotóelemeikre verhetjük. Szó szerint, ugyanis ilyenkor sok kis Lego korong hullik ki belőlük, amiket összegyűjthetünk, és a pálya végeztével fejlesztésekre és új holmikra költhetünk.

Minden alkalommal két karakterünk van. Az egyiket mi irányítjuk, a másikat a gép, de mivel különböző egyéni képességeik vannak, olykor cserélnünk kell. A pályák direkt úgy vannak létrehozva, hogy elsőre ne tudjunk minden helyre eljutni, és mindent felvenni, mert akkor épp nincs velünk a megfelelő ember. De bármikor visszatérhetünk „szabad játék” módban egy jól összeállított különítménnyel és felkutathatjuk az összes rejtett titkot.

Részlet a Lego Batman-ből

A nagy népszerűség ellenére a játékok igencsak megosztják a közvéleményt, mert igen végletes. Szinte minden egyes pontja egyéni elbírálás tárgyát képezi. A látvány minden résszel egyre szebb és részletgazdagabb lesz, a játékelemek igényesen vannak felépítve a Lego kockákból, a megjelenítendő tárgyak jól felismerhetőek, de akinek ez nem tetszik, annak inkább groteszknek hat egy téglatest alakú Lego test, amire hasizmot utánzó kép van felfestve. A logikai feladványok külsőre változatosak és tematikusak, de szinte mindig ugyanazt a megoldási sémát követik. A hanghatások terén domborítanak a legkevésbé a játékok. Beszédre ne is számítsunk, a karakterek csak hümmögnek, sóhajtoznak vagy kiáltoznak. A készítő cég biztosan sokat tudott így spórolni a szinkronizáláson. A zenében semmi kivetnivaló nincs, az adott filmben jól megszokott dallamok csendülnek fel, de itt sincs valami bő választék.

Ami a legnagyobbat dob a hangulaton, az a humor. Az átvezetők során, lévén beszéd nincs, képi poénok vannak. Fenékre eső gonosztevőtől, jakuzzi-zó birodalmi katonán át a C3-PO fejet a zsákjából előhúzó Indiana Jones-ig minden van. Ezen van, aki jól szórakozik, de másokat inkább fáraszt.

Mindent összevetve, a Lego játékok ilyen mód képernyőre vitelével a készítők új stílust teremtettek. Akárcsak a dobozos verziókat, így lehet a legjobban jellemezni a PC-s változatot is: a külső változhat, de a belső változatlan. Egy próbát azonban mindenképp megér.

Will Wright neve ismerősen cseng a PC-s világban forradalmi ötleteinek köszönhetően. Hozzá köthetjük a Sims sorozatot is, ami kétségtelenül a mai napig világsiker, de a mostani alkotásával még ezen is túltett. Nem kevesebbre vállalkozott, minthogy lemodellezi az egész univerzumot alfától az ómegáig egy játék keretein belül. Sokan nem kételkedtek a sikerben, mások csak nevettek, még a fanatikusok is elbizonytalanodtak, de az eredmény mindenkit megdöbbentett.

Will Wright, a készítő

Miből is áll a játék? Kezdünk egyetlen icipici sejttel az „őslevesben”, táplálkozunk, növekszünk, kimászunk a vízből, falkába tömörülünk, törzset alapítunk, majd várost, és ha már az egész bolygó nekünk hódol, irány a világűr! Emellett minden tettünket figyelemmel kíséri a játék és ez kihatással van az előmenetelünkre. Kinézetünk is teljes mértékben tőlünk függ. A lehetséges lény-variációk száma pedig több mint 1000 (!). Lássuk hát a különböző szakaszokat:

Sejtfázis:
Épp most érkeztünk a bolygóra egy meteorit belsejében és nem vagyunk több egy mikroszkopikus pacánál, szemekkel. Ha nem akarjuk egy másik sejt ebédjeként végezni, enni kell és nőni, ezzel pedig minél több DNS-pontot szerzünk, amiből új „testrészeket” (tüske, csilló, úszóhártya, méregmirigy) vehetünk, ami a túlélésben segít.

Lényfázis:
Miután a sejtünk eléri a megfelelő méretet, végtagot növeszt és kikecmereg a szárazföldre – annak függvényében, hogy előző korszakunkban min nőttünk meg -, lehetünk ragadozók, mindenevők vagy növényevők. Ennek megfelelően táplálkozunk tovább. Persze nem vagyunk egyedül, rengeteg fészekaljnyi lény népesíti be a területet. Rajtunk áll, hogy összebarátkozunk velünk, vagy segítünk nekik felkerülni a kihalt fajok listájára. Tovább gyűjthetjük a DNS-pontokat, amiből a külsőnkön csiszolhatunk. Több tucatnyi végtag, szájszerv, karom, tappancs, támadást és elbűvölést segítő testrész közül választhatunk. Itt aztán mindenki megalkothatja az elképzelésének tetsző lényt.

Lényformázás

Törzsi fázis:
Most, hogy némi értelem is pislákol a koponyánkban, ideje, hogy nekilássunk birtokba venni a bolygót. Első lépésként még csak hasonszőrű földijeink kicsiny csoportját irányítjuk. Lényegi változás az irányítás terén áll be, mert már nem egy lényt vezethetünk, hanem többet, így innentől stratégia módba váltunk. Aki játszott az Age of Empires-szel vagy bármilyen stratégia játékkal, az tudja, miről van szó. Vadászhatunk korábbi lényfalkákra, szedhetünk gyümölcsöt, felhúzhatunk törzsi épületeket, vadállatot idomíthatunk, gyarapíthatjuk a közösséget. Az egyhangú életmódot a rivális törzsek felbukkanása töri meg. Dönthetünk: barátként vagy ellenségként kezeljük őket. Előbbi keretében hangszert ragadva koncertet adhatunk szomszédjainknak, míg utóbbi lehetőséget választva fegyverrel nyomatékosíthatjuk a határvonalak tiszteletben tartását.

A törzsi fázisban

Civilizációs fázis:
Fáradtságos munkával biztosítottuk helyünket a bolygón. Ezen a ponton csak a mi fajunk alapíthat várost. Apropó városalapítás: innentől már csak a lényünk öltözetét változtathatjuk meg, de tervezhetünk helyette épületeket és járműveket. Látványelemekben itt sincs hiány, városunk arculatát száz százalékig a saját ízlésünk szerint formálhatjuk. A szomszédos városok között a harc a fűszerlelőhelyekért folyik, ami itt a helyi fizetőeszközként funkcionál. A lényeg itt is a többi település meghódítása, de mostanra a módszerek is finomodtak. Például: hittérítőként óriás hologrammal és reklámhadjárattal csábíthatjuk a mi oldalunkra a lakosokat. Akármilyen módszerekkel is, ha miénk a bolygó, megépíthetjük az űrhajónkat, és nekiláthatunk bolygóközi birodalmunk kiépítésének.

Űrfázis:
Ez a záró szakasza törzsfejlődésünknek. Pontos befejezés nincs, innentől azt tehetünk, amit akarunk. A játszóterünk hatalmas: az univerzumunk több ezer csillagból áll, és ezeket mind meglátogathatjuk, átalakíthatjuk, kolóniát alapíthatunk rajta. Persze nem mind lakatlan, a fent felsorolt fázisok közül bármelyik előfordulhat. Sőt, fejlett technikánk segítségével be is avatkozhatunk az életükbe. Más, fejlett űrközi birodalmakkal kiterjedt diplomatikus viszonyt ápolhatunk. Kereskedhetünk velük, segítségüket kérhetjük a háborúinkban, dolgozhatunk nekik. A történeti szál szerint fel kell kutatni a galaxis szerte rettegett grox fajt, de ez persze nem kötelező. Ennél a pontnál szinte bármit megtehetünk, amit csak akarunk.

Az űrben

Pro: A látvány a gyönyörű, a játékmenet változatos és teljes szabadságot biztosít.
Kontra: Nagyon rövid. Az űrfázist akár egy délután alatt el lehet érni.

Ez a játék egy Masszívan Többjátékos Szerepjáték (nemzetközi rövidítéssel: MMORPG), amelynek varázsa abban rejlik, hogy nem vagyunk egyedül, hanem az interaktív játékteret sok más társunkkal népesítjük be.  Itt nem egymagunkban kell megküzdeni a hatalmas sárkányokkal, hanem barátainkkal, ismerőseinkkel, egy jól szervezett csapat részeként. És ez adja a játék utánozhatatlan hangulatát: a sikerhez a csapatnak olajozott gépezetként kell működnie, minden karakternek megvan a maga feladata.

Alapvetően 8 kaszt van. A harcosok a legerősebbek és a legszívósabbak, ők foglalják le a szörnyeket. A paplovagok auráikkal erősítik társaikat, jó harcosok és gyógyítani is tudnak. A vadászok idomított állataikat használják fel, míg ők maguk távolsági fegyvert alkalmaznak. A zsiványok (avagy rugók, az angol “rogue” után) csendben becserkészik áldozataikat, és gyorsan végeznek velük. A mágusok elementáris (tűz, víz) varázslataikat hasznosítják, míg a boszorkánymesterek inkább halálos átkokat vetnek be, és más dimenzióbeli lényeket idéznek. A papok felelősek azért, hogy a többiek élve kerüljenek ki a csatákból, képesek gyógyítani, újraéleszteni, erőpajzsot létrehozni. A sámánokat az elemek ereje és a totem-használat teszi naggyá. A druidák olyan keverék kaszt, amiben mind a mágus, a pap, mind a harcos és a zsivány harcmodor megtalálható.

Kasztok

A World of Warcraft története két kontinensen (valamint a kiegészítő lemez tartalmaként egy hatalmas démoni létsíkon) játszódik. Két szemben álló frakció harcol egy-más ellen. A Szövetség tagjai a harcias
törpék, a nemes drenájok, a bölcs emberek, a tudós gnómok, valamint a misztikus sötét elfek. Velük szemben áll a Horda, melybe a vad orkok, ravasz trollok, hatalmas taurenek, álnok élőhalottak és a mágiaimádó vérelfek tartoznak. Ezek mind választható fajok, így remek lehetőségek adódnak az egymás elleni párbajokra.

A helyszínek aprólékosan megformáltak, változatosak és igen látványosak. Az embernek az az érzete, hogy egy élettől lüktető világban játszik, amiben nyomot hagy a jelenléte. A városok népesek, sokféle árussal találkozhatunk, emellett a fővárosokban pezseg az élet, ott mindig sokféle játékossal ismerkedhetünk meg.

Nemcsak a látvány dominál azonban, hanem a játékélmény is. Több ezer küldetés akad, és ezeknek mind igényesen megírt kerettörténete van. A kedvencem, amikor egy magányos remetének kell különféle bizarr holmikat beszerezni a közeli városkából. A végén kiderül, hogy egy becsavarodott nekromanta, aki valamiért a fejébe vette, hogy kiirtja az egész környéket azzal a szörnnyel, amit az általunk felhajtott dolgokkal keltett életre.Ha esetleg nincs kedvünk a folyamatos harcokhoz, akkor választhatunk egy szakmát és a saját készítésű árunkkal kereskedhetünk.

Értékelés: pro: Remek látvány, igényes történet, jól kiegyensúlyozott harcrendszer, utánozhatatlan játékélmény, alacsony gépigény. Kontra: Eléggé addiktív és sok időt emészt fel.